Milano, Torino, molto italiano

A nyugati, polgári lét egyik előnye, hogy évente többször tudunk utazni. Nem jövök most azzal, hogy világpolgár vagy World Traveler vagyok. A modern tömegturizmus megjelenése előtt is érdekeltek a más kultúrák és szívesen keltem útra, s barangolásaim során mindig a couleur localt, a helyi színt, sajátosságot kerestem. Messzemenően tisztában vagyok a tömegturizmus okozta problémákkal, de nem is vonulok kurjongatva hajnalban Európa városaiban és keresem a legolcsóbb sört a városban.

Május végén – köszönhetően az itteni Jézus Mennybemenetelének nevezett szabadnapnak – 3 napra Milánóba és Torinóba mentünk. Korábban inkább voltam “nordic by nature”, vágytam az északi országokba, szerettem az ottani mentalitás (lásd még: Észak-fok, titok, idegenség,/Lidérces, messze fény,…). Az elmúlt években azonban azon vettem észre magam, hogy egyre inkább tetszik a déli életfelfogás: a könnyed élet, a dolce vita, finom ételek egy könnyű borral, az emberektől nyüzsgő utcák, egy szóval az, amit mediterrán életérzésnek hívunk.

Milánó ebből a szempontból sajátos olasz város: az említett édes, könnyed élet mellett mint divat és pénzügyi központ egy nyüzsgő nagyváros is, ahol az embereknek rettentően fontos a teljesítmény (ezzel magyarázható, hogy a Póban a kokain koncentrációja olyan magas, hiszen a kokain elsősorban teljesítmény drog).

Milánó nagyon pozitív benyomást tett rám, bár az első épület, amit látunk éppen az olasz  fasiszta építész egyik eklatáns példája. Egyszerre lenyűgöző, de egyben rémisztő is.

Este érkeztünk és nem időztünk megérkezésünk utána sokáig Milánóban, ugyanis másnap reggel gyorsan továbbutaztunk Torinóba, hogy megnézzük az ottani egyiptomi múzeumot. Gyerekkorom óta érdekelt az egyiptológia, mai napig szívesen olvasok ilyen témájú könyveket és a torinói egyiptomi múzeum világviszonylatban is a legjelentősebbek közé tartozik. Ez a múzeum a világ egyik első egyiptomi gyűjteménye, 2015-ben átépítették és teljesen újragondolták a gyűjtemény bemutatását. A gyűjtemény gazdagsága lenyűgöző, az új koncepció szerintem zseniális.

Torino turisztikai szempontból nem annyira felkapott, annak ellenére, hogy rendkívül hangulatos utcákkal és egy kimondottan festői folyóparttal rendelkezik.

Torino két további nevezettsége, hogy itt halt meg Kossuth Lajos és itt kapott ideg-összeroppanást Nietzsche (az Übermenschet prédikáló filozófus állítólag egy túlhajszolt lovat ölelt át, mielőtt szellemileg teljesen összeroppant volna. Valószínűleg ez csak legenda). A hamis lepel másolatát nem néztük meg, akadt helyette bőven érdekes épület és helyszín a városban.

A torinói kitérő után volt még egy-két napunk Milánóra. A május Bécsben rendkívül barátságtalan volt, majdnem minden nap esett az eső, hűvös volt, egy bécsi ismerősöm május végén már a könnyeivel küszködött, annyira kikészült a zord, borongós napoktól. “Csodás nyári eleji este volt, amikor még Milánó is el tudta játszani a romantikus város szerepét: az utcák nyugodtak, elhagyatottak, a kertekből hársfaillat száll, az égen ott a hold sarlója” – írja Dino Buzatti a “Riadalom a Scalában” című művében, melyet milánói utunk során olvastam ki (a novella különben eléggé aktuális témát dolgoz fel).

Milánóban végig gyönyörű idő volt, felhőtlen verőfény, így a terek és parkok gyorsan megteltek emberekkel. Az építészeti nevezettségek közül először az Il duomót néztük meg, melynek tetején kaptam egy jó kis pánikrohamot – de visszatekintve megérte.

Legalább ennyire lenyűgöző volt a szállodánktól nem messze fekvő Porta nuova városrész. A 2010 óta épülő negyed a modern (kortárs) építészet egyik csúcsa, egymást érik a felhőkarcolók, ugyanakkor bőven maradt hely közösségi tereknek és fákkal, növényekkel díszített parkoknak.

Az idő rövidsége miatt még két a Porta Genova közelében lévő egykori ipartelepen lévő múzeumra jutott időnk. Az egyik az antropológiai múzeum volt, mely meglehetősen szerény számú kiállítási tárgyal rendelkezik (miután a gyűjtemény zöme a második világháborúban megsemmisült), de így sokkal jobban befogadható a tárlat. Maguk a tárgyak ugyanakkor rendkívül érdekesek voltak: legyen szó akár a mezoamerikai vagy afrikai kultikus tárgyakról, egy tibeti Vadzsrabhairavaáról vagy egy japán gyaloghintóról.

Megnéztük az Armani Silo nevű gyűjteményt is, mely Giorgio Armani munkásságát mutatja be, meglehetősen puritán környezetben. Szerintem sokkal érdekesebb volt az az időszaki kiállítás, mely a milánói műszaki egyetemen hallgatóinak, modern építészeti projekteket bemutató makettjeiből állt.

Olaszországgal és az olaszokkal kapcsolatban közismert számos klisé, melyek leginkább a délolaszokhoz társítható, így a hangos, dallamos beszéd, a heves gesztikulálás, a macsó-mentalitás. Nem mondanám, hogy sok ilyen olaszt láttam vagy hallottam volna Milánóban. Zárásul azonban álljon itt egy német rap szám, mely szintén olasz sztereotípiákból építkezik.

Korábbi úti beszámolók:

Erdély 1, 2, 3 illetve fotók 1, 2

Barcelona 1, 2

Kolozsvár 1, 2

Prága 1