Egy-két gondolat Erdélyről

Holnap Kolozsvárra repülünk, majd onnan egy autós erdélyi körutat teszünk, melynek állomásai Marosvásárhely (Târgu Mureș, Neumarkt am Miersch), Szováta (Sovata, Sowata), Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc, Oderhellen), Segesvár (Sighișoara, Schäßburg), Nagyszeben (Sibiu, Hermannstadt) és Gyulafehérvár (Alba Iulia, Karlsburg).

Életemben először 2016-ban voltam Erdélyben, pedig barátom, akivel már 2003 óta együtt élek erdélyi, pontosabban partiumi. Családomban, ahogyan a legtöbb magyar családban Erdély mítosszá sűrűsödött. Nagymamám a harmincas években tüntetett egy “Erdélyt vissza, mindent vissza” tábla alatt, nagyapám egyik legjobb barátja erdélyi volt (említi őt Rakovszky Zsuzsa is egy versében, a Jóbban: Én mindig hittem a reinkarnációban./Egy médium – Kolozsvárott lakott,/és elmentem hozzá kíváncsiságból egyszer –,/ az csak rámnézett, és mindent megmondott rólam:). Ezen érzelmi szálak ellenére is a kilencvenes években az Erdélyből jövőket – szintén összmagyar jelenség volt ez – románnak nevezték (hja kérem a magyar ha valamit tud, az a befogadás-kirekesztés). Majd az ezredforduló után újra magyarnak, erdélyinek hívták a romániai magyarokat.

Már csak a fenti városelnevezések is jelzik, hogy Erdélyben több világ létezik, létezett egymás mellett. A városok magyar, román, német nevei sokszor egyáltalán nincsenek egymással összefüggésben, nem a másik kultúra szavainak másolása fordítása. Errefele sokáig nem volt szokás összekeverni, összeolvasztani a dolgokat. Ahogy évszázadokig, még messze a huszadik század közepéig nem volt szokás Erdélyben más nemzetiségűvel házasodni, keveredni, miközben nekem, Nyugat-Magyarországon legalább 2-3 nációból származnak őseim, akik már a 19. század végétől elkezdtek keveredni, asszimilálódni.

Erdély emlékét nagyszüleim generációja dédelgette magában és tovább adta generációról generációra. Ahogy az így továbbadott történeteknél ez már csak lenni szokott, a realitásokkal, tényekkel ez az elbeszélés már nem volt köszönőviszonyban. Erdély soha nem volt tisztán magyarok lakta terület – de más “nemzet”, nemzetiség sem sajátíthatja ki magának, még az elmúlt évtizedekben durván megváltozott nemzetiségi összetétel után sem. A magyar Erdély egy szép, fontos eleme egy hatalmas mozaiknak, nélküle az összkép sem látható a maga teljességében.

Az anyaországiak idealizáló, leegyszerűsítő látásmódjával szemben áll az erdélyi hétköznapok  világa. A nyolcvanas évek nélkülözései, a Securitate cseszegetései, a szomszéd által odavetett “bozgor” (a magyarok csúfneve), az egészségtelen lakhatási körülmények, a hiánygazdaság, az elmaradottság. Ennek aligha volt méltósága. Ugyanakkor ebben kevés kivételtől eltekintve magyar, román, roma , szász és sváb, zsidó és örmény egyaránt osztozott. Aki el tudott menni, elment. Az ezredforduló után százezrek hagyták el Erdélyt, egész falvak néptelenedtek el.

És mégis, Erdélynek tényleg van valami sajátos varázsa. Ennek nyomába indulok…

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.