Cickánymúmia és egyéb kincsek

Bécs és látogatói Bruegel lázban égnek: a flamand festő alkotásainak zömét egy helyen felvonultató kiállításra még soha nem került sor. A világszenzációnak számító kiállításra a rendes jegy megvásárlása mellett időpontot is kell foglalni. Az elkövetkező hetek hétvégi időpontjai már most elkeltek és hét közben is résen kell lenni, hogy bejuthasson az ember.

Bruegel helyett azonban először egy másik, szerintem szintén – bár más szempontból – zseniális kiállításra hívnám fel a figyelmet: Spitzmaus mummy in a Coffin and other Treasures. Az időszakos kiállítás kurátorai Wes Anderson és Juman Malouf, ötletük pedig egy gondolatkísérlet: ha lenne pár ezer műtárgyunk, azokat milyen rendezőelvek szerint prezentálnánk? Mi lenne, ha kapnák egy múzeumi területet és ott saját elképzelésünk szerint állíthatnánk ki a műtárgyakat? Manapság ugyanis legtöbbször időrendben, személyhez vagy egy témához (pl. vallás vagy politika) kötve csoportosítjuk a múzeumi tárgyakat, képeket, szobrokat. És vajon értékesnek tartanánk-e egy műtárgyat, ha nem a múzeumban találkoznánk vele?

A modern múzeum-rendezés – mely sok tekintetben még ma is Hegel történelemről alkotott elképzelései mentén valósul meg – csak egy lehetséges módja a műtárgyak bemutatásának. Lehetne azonban más elvek szerint is csoportosítani: szín szerint, anyag szerint, tematikusan, pl. együtt prezentálni olyan tárgyakat, képeket, melyek csak gyerekeket vagy kizárólag állatokat ábrázolnak.

A kiállítás megnézésénél fontos, hogy elidőzzünk a bejárattól balra lógó képnél. Egy nem túl híres flamand festő, Frans II. Francken „Mű- és ritkaságtár” című képe lóg itt (No. 1). Ez mutatja a kora újkori gyűjtés egyik kritériumát, miszerint valaminek az értékét a ritkasága vagy kuriozitása határozza meg (ahogy a gazdaságban is valaminek a ritkasága felhajthatja az anyag vagy tárgy árát).

Frans_Francken_(II),_Kunst-_und_Raritätenkammer_(1636)

Nem véletlenül szerepel a kiállítás címében a „cickánymúmia” szó, ugyanis a kiállított tárgy, amikor Európába került, elképesztő kuriózumnak számított. Az európai ember által teljesen ismeretlen, idegen kultúra felfoghatatlan szokásával állt szembe. Olyan ez, mintha meghívna bennünket egy család ebédre és lóagyvelő levest kínálna nekünk sáska-salátával.

A kiállított tárgyak között rengeteg a kuriózum, ezek egy részét európaiként azért érezzük annak, mert egy távoli kultúrából származik (pl. koreai herceg katonai ruhás doboza No. 330) vagy mert használata feledésbe merült, esetleg anakronisztikusnak tűnik (tiszti sapkatartó az osztrák-magyar monarchia idejéből vagy egy koronatartó doboz, No. 292 és 325). A királyi és nemesi udvaroknál korábban kötelező kellék volt a kuriózumnak számító kis növésű emberek (törpék több festményen is láthatók) vagy furcsa megjelenésű személyek (erre a példa legyen meglepetés) jelenléte. Történelmi okokból sejtelmes Vlad Tepes, a későbbi Drakula portréja, de egzotikusnak hat Nagy Szulejmán feleségének, Rossának (Roexelane) a portréja is, mely tisztán a fantázia szüleménye.

Ha valaki sznob finyogás helyett szeretné megérteni és élvezni a kiállítást, annak félre kell tennie a múzeumokról és a múzeumi kánonról szóló ismereteit. Fontos, hogy a kiállítás egyik mozgatórugója a humor. A kiállított tárgyak sokszor csak együtt értelmezhetők, s csak akkor kommunikálnak egymással és a látogatóval, ha észrevesszük az összefüggést.

Ennél többet nem árulnék el a kiállításról, nem szeretném elvenni a felfedezés örömét…

Advertisements