Bécsi élet korona idején (40)

Egy pesti barátom már érdeklődött, mire számíthat Pesten, hogyan is néz ki a “karantén” a gyakorlatban. Maga a magyar kormányfő nevezte Ausztriát az intézkedések tekintetében követendő példának és meg kell hagyni, az osztrák a szervezésben, igazgatásban elég jók (nem csoda, hiszen főállásszerűen évszázadokig igazgattak több tízmilliós birodalmat igazgattak).

Mindennek ellenére senki nem volt arra igazán felkészülve, hogy napokon belül – Sebastian Kurz kancellár szavaival élve – “vészüzemmódra” vált az egész ország. Múlt héten, azaz március 9 és 13 között még viszonylag normális mederben folyt az élet, bár már serényen fertőtlenítettük a kezünket a cégnél. Múlt héten már jöttek a rémhírek arról – hirtelen mindenkinek lett egy ismerőse, akinek van egy ismerőse az osztrák belügynél – hogy egész Bécset karantén alá vonják.

Hétvégén jött a bejelentés, hogy március 16-tól, hétfőtől jelentősen korlátozzák a közterületen történő tartózkodást. A következő esetekben lehet elhagyni otthonunkat:

  • ha munkába megyünk
  • a hétköznapi élet szokásos beszerzéseit intézzük
  • másokat ápolása vagy másoknak történő segítségnyújtás miatt indulunk útra
  • egyedül vagy olyan személlyel/személyekkel akikkel együtt lakunk megyünk ki a szabadba. Mindeközben kötelező 1 méteres távolságot tartani a többi emberhez képest

Közterületen öt embernél több nem tartózkodhat.

Elsőként az egyetemeket, iskolákat és óvodákat zárták be (kivétel, ha máshol sehogy sem helyezhetők el a gyerekek), majd hétfőtől korlátozták a vendéglátóipar nyitva tartását, végül kedden elrendelték, hogy minden kávéház, étterem, kocsma stb. zárjon be. Bezártak az uszodák, sportpályák és minden bolt a következők kivételével: élelmiszerboltok, drogéria, gyógyszertár és bankok.

A rendőrség a szabályok betartást ellenőrzi, és egyes esetekben már bírságot is kiszabott. Összességében azonban a bécsiek tartják magukat a szabályokhoz. Néha úgy tűnik, mintha örök vasárnap lenne a városban, egy-két ember lődörög az utcán a szép időben. Hétfőn azonban kísértetvárosra hasonlított Bécs, a hűvös időben alig voltak emberek az utcán.

Ilyen hát az élet korona idején…

K41

Felmondás korona idején (39)

Ozorán ücsörögtünk nyáron a fűben, amikor ausztrál barátunk megjegyezte, hogy szerinte nem vagyunk mások, mint tapasztalataink összessége. Újabb tapasztalattal gazdagodtam, életemben először elbocsátottak állásomból. Korábbi tapasztalataimnak köszönhetően – amikor tényleg rendkívül kevés pénzből és kétes kilátásokkal, egyéb csapásoktól is sújtva igen rossz passzban töltöttem hosszú hónapokat – ez az alapvetően mégiscsak rossznak tartott esemény nem igazán rázott meg. Igaz, amikor szerdán felmondtak és csütörtökön közölték, hogy többet ne is menjek be a munkahelyemre, még nem tudtam, milyen rohamos mértékben változik meg a helyzet Európa-szerte.

A középkori nagy pestis járvány egyik következménye az volt, hogy tartósan bezárták a fürdőházakat Európában – ezért szorult különben háttérbe évszázadokra a mosakodás, tisztálkodás szokása. Pénteken, első szabad napomon még elmentem uszodába, ugyanis a hét utolsó napján mindig kevesen vannak. Ezúttal is alig úszkáltak egy-ketten a medencében, így már-már Bástya elvtársnak éreztem magam – legalábbis abban az egy sávban, ahol csak én úsztam. Miközben oda-vissza róttam a gyorsot és a mellet az agyam természetesen a felmondás részletein kattogott. Főnököm kiélhette hatalmi ambícióit, azonban valójában a többi munkatárs előtt megszégyenült. Egy utolsó mondattal még elértem, hogy szellemi babérkoszúrt emeljenek fejem felé – de erről majd máskor.

Miután hazajöttem az úszásból, nekiálltam tornyosuló elintézetlen ügyeim intézést. Mindeközben napról napra, óráról órára változott a helyzet. Egymás után zártak be a múzeumok, mondták le a színi és zenei előadásokat. Sorra kerültek az uszodák is, majd a főkönyvtár, nemrég pedig a városi könyvtár összes telephelye is bezárt.

Munkahelyemen – hiszen hivatalosan még alkalmazva vagyok – komoly huzavona után zártak csak be. Bécs elég furcsa látványt nyújt: az első került mások oly zajos utcái üresek. Az áruházakban bizonyos polcokat lefosztottak: alig van WC-papír, de tartós tejből is az utolsó dobozt vettem el, számos tartós cikkből épp csak egy-kettő árválkodik a polcon.

Mindenesetre eddig jól viselem az egy hétre jutó két sorscsapást. Egon Friedell osztrák kultúrhistórikus szerint a Fekete halál a középkori világkép megrendüléséhez vezetett és ennek hatására indult el a társadalmat és a világképet alapvetően átalakító reneszánsz és humanista mozgalom.

Újjászületésként például gyakrabban fogok írni erre a blogra.

K40

Számokba fojtva… (38)

A cím eredetileg Peter Greenaway egyik filmjére utal (Drowning by Numbers), akinek kultikus jelentősége volt fiatal koromba. Az osztrák TV egymás utána adta le filmjeit a “Kunststücke” című késő esti értelmiségi rétegműsorában, mely 39 éve került először adásba. 39 – egyben a következő bejegyzés sorszáma. Ha valakinek ugyanis eddig nem tűnt fel, a bejegyzéseim címben a szám az aktuális bejegyzése sorszáma, a K+szám pedig a következő bejegyzésre utal.

Valamikor ugyanis eldöntöttem, hogy legalább még 365 darab bejegyzést írok. Ha valami igazán vörös fonalként húzódik végig az életemen, az az írás fontossága. Az írás, ami éppen hogy ellentmond a számok világának, ugyanis benne semmi sem redukálható az üzlet vagy a számítógépek kódolásnak bináris világára.

Bár előszeretettel eredeztetik a félművelt emberek kultúránkat a zsidó-keresztény-római kultúrából, gyökereink sokkal mélyebbre nyúlnak. Az évet ugyanis az ókori egyiptomiak osztották 365 napra. Az összes ma használatos európai ábécé a proto-sinai írásból alakult ki, még az indai brahmán írások is. Nem véletlen, hogy éppen a József és testvéreiben írja Thomas Mann: mélységes mély a múltnak kútja (Tief ist der Brunnen der Vergangenheit. Sollte man ihn nicht unergründlich nennen?)

Eléggé elkalandoztam. Ideje lesz megint egy szép szöveggel jelentkeznem.

K39

Olvasónapló – Szerb Antal: Utas és holdvilág (37)

Fiatal koromban imádtam Szerb Antal magyar és világirodalom történetét, e két könyvnek nagy szerepe volt abban, hogy megszerettem az irodalmat. Tavaly olvastam tőle a Pendragon legendát, amit nagyon szórakoztatónak tartottam (bár volt benne egy-két nyelvi pongyolaság, amit megdöbbentett). Még tavaly télen jártam régi és országos barátnőmnél, aki említette, hogy fia egyik kedvenc könyve az Utas és holdvilág. Karácsonyra ezt kaptam ajándékba és január elejére már ki is olvastam.

Az “Utas és holdvilág” is rendkívül szórakoztató írás, Szerb Antalnak ugyanis igen finom, rafinált humora van (a rafinált különben eleve finomítottat jelent). A regény engem különösen megszólított, hiszem magam is bölcsész (intellektuel) vagyok, nem csak végzettségem, hanem habitusom miatt is. A regény főhőse Mihály pont olyan dolgokkal küzd, ami számomra is újra és újra napirendre kerül, sőt éppen most megint igen aktuálissá vált. A szellemtudományok elkötelezett hívei ugyanis nehezen élik meg, hogy valamilyen tevékenységgel mégis csak meg kell keresni a napi betevőt és hogy egyik kedvenc elfoglaltságuk, pl. a más kultúrák felfedezése azaz az utazgatás nem kevés pénzbe kerül. Ezt pedig sokszor olyan munkával kell megkeresni, ami éppen hogy a szellemi javak elismerésnek megcsúfolása. De mindeközben a szellem embere úgy tartja, ahogy görögök: a bölcselethez viszonyítva minden más tevékenység alsóbbrendű és alantas.

A regény nagyrészt Olaszországban játszódik, ami maga is szimbolikus jelentőségű. A 18. századtól ugyanis Olaszország a német kultúrában megkerülhetetlen viszonyítási ponttá vált, olyannyira, hogy az olasz (valójában antik görög-római) kultúra iránti vágy önálló fogalommá vált (Italiensehnsucht). A főhős Mihály az olaszokban az autentikus, élet-igenlő mindennapok lehetőségét fedezi fel, szemben az emberi kapcsolatokban hideg és távolságtartó polgári felfogással szemben, melynek középpontjában a teljesítmény és a pénz áll.

Egyik főhőse a pénz (mai szóval élve közgazdászok) világát sem tartja igazán komolyan vehetőnek: “… Pataki, a hozzá nem értőkkel és kívülállókkal ellentétben, nem vette komolyan a gazdasági és pénzügyi dolgokat; úgy volt velük mint orvos a betegekkel. Tudta, ezen a pályán is csak úgy van, mint más pályán, a tehetségtelenek sokszor sokkal jobban boldogulnak… A küzdelem itt is egy legendás és alaptalan fikcióért folyik, mint a tudományban, ahol a nem létező és nem is kívánatos Igazságot keresik. Itt meg a Vagyont, aminek méreteinél fogva sincs semmi értelme; ennek kedvéért vesztik el azt a vagyont, aminek van értelme.”

Mindeközben az “Utas és holdvilág” egy igazi polgári regény is. Különösen az első fejezetekből rengeteget megtudhatunk a magyar úri-polgári kultúráról, mely ebben a formában a második világháború végéig létezett.

A regénynek mégiscsak van egy veszélye, főleg ha fiatalon olvassa az ember. Az első fejezetek mintha azt sugallaná, hogy autentikus élet az is, ha valaki radikálisan katolikus lesz és ebbe bele is pusztul vagy saját maga vet véget életének. Szerb Antal azonban a regény utolsó soraiban ezt egyértelműen cáfolja: “De mégis élni kell. És az ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami”.

K38

2020 (36)

Íme hát, egy bűvösnek ható kerek szám, egy újabb évtized (bár a kettőezerhuszas évek igazából 2021 január elsejétől kezdődnek). Idén, ahogy az leginkább pesti éveimet jellemezte, volt egyfajta bizonytalanság, rossz érzése, Neujahrsfrust bennem. Időközben ez feloldódott, részben a helyi termálfürdő kellemesen meleg vízben. Persze inkább az űzte el, hogy elkezdtem tervezni, mi mindent szeretnék az új évben csinálni. A nem-tevés, nem-gondolkozás igen rossz hatással van rám – valójában szerintem minden emberre. Az unalom és a túl sok szabadidő egy-két kivételes tehetséget sarkall csak jó dolgokra. A legtöbben mégiscsak a munka, a tevékenység által érzik úgy, hogy értelme van életüknek. Ezt jól tudták már a sumérok is, akik mitológiájukban egyértelművé tették, miért alkották az istenek az embert:

Az istenek szolgálatára népesítse ember a földet;
szabja meg a dolgok határát, imádásra szentélyt emeljen;
hátaskosárban téglát hordjon és deszkát és cédrusgerendát;
cövekkel jelölje a mesgyét, dűlőnként más-más nevet adjon;
a határokat megjegyezze, a határokat védten védje;
a csatornák és árkok medrét helyes irányba igazítsa;
határköveket állítson föl; öntözze meg a szomjas földet;
nemesítsen növényeket; városfalak kövét lerakja;
sarlóval gabonát arasson, a kalászokat hordja csűrbe!

K37

Huszonnegyedik ablak (35)

Az igazat megvallva, nem voltam benne biztos benne, hogy ideáig eljutok. Az új munkahelyemen többet dolgozom, mint korábban, így sokszor elég nehéz volt este egy mégoly rövid bejegyzést kiszuszakulni. De íme sikerült, 24 bejegyzés a parafafalamon lévő képekről és ezen keresztül leginkább rólam.

Ez a kép Kolozsváron készült, én is szereplek rajta, de azt a részt levágtam. Bár barátom erdélyi, csak azután mentünk el közösen szülőföldjére, miután Bécsbe költöztünk. Azóta még kétszer jártam ott. Mint ahogy egy korábbi ablaknál említettem, családom történet állítólag kapcsolódik Mátyás királyhoz. Hideg tél volt amikor először Kolozsvárott jártam, olyan idő, amire karácsonykor vágyok. Visszatekintve volt valami meghittség ebben az első kolozsvári látogatásban, valami nehezen megfejthető rejtély. Pont olyan, mint amilyen a karácsony…

L36

Huszonharmadik ablak (34)

Itt valahogy összesűrüsödtek a múzeumok a falamon. Ons’ Lieve Heer op Solder  – azaz Urunk-Istenünk a padláson – Amszterdam templommúzeuma, mely bepillantást enged egy 17. századi holland polgári ház életbe. A múzeum fő érdekessége, hogy a padláson egy katolikus templomot ‘rejtettek’ el a protestáns többségű amszterdamiak elől. Balra a bécsi múzeumok listája, ha véletlenlenül nem tudnám, hogy hol töltsem a hétvégmet. Jobbra egy ‘Timeslot’ a bécsi Bruegel-kiállításra, ami tényleg lenyügző volt. Úgy tűnik hozzá kell szokni Bècsben ahhoz, hogy a nagyobb kiállításokra már csak időpont-foglalással lehet bejutni.

K35

Huszonegyedik ablak (32)

Pár éve november elején voltunk Rómában. Remek ötlet volt, ugyanis ilyenkor az örök városban még viszonylag jó az idő, míg Bécsben már esős, hideg, és mindezen felül Róma azért elég jó hely, remek gasztronómiával és hihetetlen mennyiségű látnivalóval. A Pantheon már első római utam során is lenyűgözött (a falamon pont a Narrenturm alatt van, hiszen alakjuk hasonló). Ne feledjük, Róma sorsa akkor fordult rosszra, amikor áttért a birodalom a kereszténységre és elfordult az ősi istenektől. A biztonság kedvéért ezért nálam a hálóban egy Szahmet szobrocska van. Für alle Fälle…

L33