80 képpel Európa körül (4)

Alig egy hónapja éltünk Bécsben, amikor hirtelen felindulásból “átugratottunk” Prágába. Számomra Prágába, Bécsbe, Bratislavába/Pozsonyba vagy Kolozsvárra utazni mindig is belföldi útnak számított. A nyelvek szembetűnő különbsége ellenére is mindig találok valamit, ami ezeken a helyeken hasonló vagy akár ugyanolyan. Így volt ez Prágában is. Még egy órát se töltöttünk a városban és máris a megszokott budapesti metróillatot (már ha a kenőolaj még illatnak nevezhető) éreztem, amikor bementünk a Florenc metróállomásra.

A sajátos cseh humor is egy jellegzetesen közép-európai jelenség. Sokszor morbid, túlzó, egy jó poénéért mindkét nép lányai és fiai eladnák az anyjukat is. Persze ez a humorfelfogás gyakran szembe kerül a múltba révedő, a nemzeti kultúrát szentnek tekintő kispolgári konzervatív állásponttal. Pontosan ez történt David Černý alkotásával.

A hungarocellből és gyantából készült szobor a cseh államalapítót ábrázolja egy döglött lovon. A szobor a Václev Havel nagyapja által tervezett Lucerna palotában található, mely egy rendkívül szép szecessziós épület benne mozival, színházteremmel és boltokkal. Korábban a Vencel téren volt, ahol a szintén régi “szép” közép-európai hagyomány szerint olyan üzeneteket írtak a szobrásznak, mint “neked kellene itt lógni helyette”.

Az interneten nem találtam próbálkozást a szobor értelmezésére. Vencel talán azért üli meg a döglött lovat, mivel az alkotás eredeti felállítási helyén, a Szent Vencel téren korábban lópiac volt. Meg talán úgy is értelmezhető a kimúlt mén, hogy éppen Kelet-Közép-Európában ideje lenne átgondolni a nemzeti “szentekhez” való viszonyunkat. Van még érvényes mondanivalójuk ezeknek az alakoknak a 20. században? Nem levitézlett hősök ők?

The future is here…

Egy pár ül a kanapén, akik nemrég találkoztak. Mielőtt intimebb kapcsolatba kerülnek mindketten előveszik a mobiljukat és rögzítik szándékukat, hogy szabad akaratukból, kényszer nélkül kívánnak szexuális együttlétet teremteni (nem vagyok benne biztos, melyik filmben vagy sorozatban láttam ezt, talán a Black Mirror című remek brit sorozat egyik részében).

“Dánia börtön, de még milyen…” írta Shakespeare a Hamletben. Ennek a mondatnak különös aktualitás van, miután idén életbe lépett Dániában az a törvény, mely szerint minden szexuális együttlét, mely az egyik partner beleegyezése nélkül történik, nemi erőszaknak számít. A határozott igen rögzítésre most megjelent egy önálló mobil alkalmazás. Tehát a fenti utópia/disztópia (a nem megfelelő rész ízlés szerint áthúzandó) ma már valóság.

Persze magam sem tudom, mit gondoljak erről. Ez talán kicsit olyan, mint az a alapigazság, hogy a közúti balesetek számát nullára lehetne csökkenteni, ha minden autó kizárólag alagútban közlekedne. Csakhogy társadalmi szinten nem vállaljuk több tízezer kilométernyi alagút megépítését, inkább elfogadjuk, hogy vannak közúti balesetek. Az is lehet, hogy ez generációs vagy gender probléma, és én nem értem a nálam fiatalabbak vagy éppen a nők érzékenységét. A fene se gondolta, hogy ilyen alattomosan öregszem meg.

80 képpel Európa körül (3)

A helyszín ezúttal Róma, az örök város (Città Eterna), ahol kétszer jártam. Először egy plebános (sic) kíséretében, főszezonban, nyáron. A csapat tagja volt egy házaspár is, akik zarándokútnak tekintették az utazást. A plebános éppen ezért egyik barokk templomból hurcolt a másikba, amivel azt érte el, hogy egyik délután akkori barátommal azt mondtuk: menjetek ahova akartok, mi most a Fórum Romanumhoz megyünk. A skót katolikus egyháznál voltunk elszállásolva, ahol egy testes és jókedélyű horvát apáca táncolt oda hozzánk rögtön megérkezésünk után és valamilyen focimeccs eredményeiről érdeklődött. Mi csak zavartan néztük a cédrusokat, ugyanis egyikünk se volt egy tipikus focirajongó.

Második alkalommal november elején voltam Rómában, az időjárás ilyenkor a Bécsihez viszonyítva rendkívül kellemes. Bár jártunk két-három templomban is, ezúttal inkább az ókori emlékekre koncentráltunk. Róma minden tekintetben izgalmas város: remek gasztronómia, megszámlálhatatlan látnivaló a legkülönbözőbb történelmi korból (az ókortól napjainkig), mindenütt jól öltözött emberek. Első látogatásom alkalmával (valamikor az ezredforduló idején) még elég kevesen beszéltek a helyi lakosok közül angolul. Ez alapvetően megváltozott bő 15 évvel később, ugyanis az olaszok – különösen a fiatalok – zöme ma már beszél valamilyen szinten angolul (és szemben a franciákkal nem szégyelli használni…).

Történt velünk egy egészen giccses dolog is. Még teljesen elvarázsolt állapotban volt a Palatinus Múzeum fantasztikus szoborgyűjteménytől, amikor kiléptünk a múzeumból. A távolban megjelent egy szivárvány, kettéosztva az eget. Sajnos a tövéhez nem jutottam el, így kincs nélkül tértünk haza Rómából