leszoktam a bloggolásról, naplóírásról. Bohó (értsd bohém) fiatalkoromban (na most se vagyok szentéletű) Byron egyik naplójában olvastam egy passzust, melyben ifjúkori példaképem azt panaszolja, hogy évek óta nem vezet naplót, és ezt nem is sajnálja túlzottan, ugyanis szerinte úgyse lett volna túl sok feljegyzésre érdemes esemény. Nálam pont fordított a helyzet. Az elmúlt három év alapvető fontosságú volt: mérföldkőnek nevezném, ha nem lenne komoly ellenérzésem az élet szakaszolásával szemben, amit én inkább látok sodró folyónak, mint állóvíznek, melyet néha felkorbácsol a vihar.

Minerva baglya sötétedés után kezdi meg reptét – e veretes mondatnak, melynek a filozófiában igen nagy jelentősége van, életemre is vonatkoztatható. Az eseményeket akkor tudjuk igazán jól elemezni, értékleni, ha már megtörténteket. Amikor benne voltam az élet sodrásában, sem időm, sem kedvem nem volt foglalkozni azzal, hogy írjak.

Szent Ágoston óta szokás Európában a kitárulkozás, a “Vallomás” műfaja minden énbloggolás alapja. Persze én nem gondolom, hogy bűnöket kellene megvallanom, miután nem vagyok keresztény és nem tartok sokat számos ránk hagyományozott erkölcsi kategóriáról. Kultúrpesszimista se vagyok, aki a világ és az erkölcsök folyamatos romlásként éli meg a kort, melyben él. Ugyanakkor tisztában vagyok életem alapvető paradoxonával: a mindennapi csodával, hogy élek, felkelek és a nap is felkelt, valamint azzal a ténnyel, mennyire jelentéktelen életem, életünk a világ, az univrezum mércéjével mérve.

20 éve annak, hogy elkezdtem bloggolni. Azóta számos blogger abbahagyta az írást vagy meghalt, míg mások később éreztek rá a rendszeres kitárulkozás jótékony hatására.

Kezdetnek legyen ennyi… pontosabban folytatásnak.

Ny. új, valóban megkapó külsejű dohányhevítőjével matatott. Mindig nehezére esik megnyomnia a kis gombot, mely bekapcsol egy kis lapocskát a készülékben. Ez csupán a dohányt hevíti, így állítólag egészségesebb, mint a hagyományos cigaretta. Látva szenvedését kinyújtom kezem irányába, mire ő dühösen odaadja a készüléket. Dühét csatornázandó tesz egy epés megjegyzését:

Nocsak, nocsak. Lassan egy éve annak, hogy írtál…

Persze, közben megírtam egy regényt.

“And wrote you a book you never read”, ahogy Nick Cave énekelte?

A regényt együtt írtuk, emlékszel? És már L. is elolvasta. Mi több még tetszett is neki. Pedig aztán tudod milyen kritikus.

Ny. elégedetten eregeti a dohányfüstöt a levegőbe, ezzel a készülékkel végre a szobában is füstölhet.

Tudom. Büszke is vagyok rád. Csak cseszegetlek, hogy írjál végre.

Ny.-nek igaza. Nemrég beszélgettem R-el, arról, miért olyan nehéz szokásainkat megváltoztatni. Az agyunk olyan, mint a dzsungel, kényelemi és gazdaságossági okokból azokat az utakat, csapásokat használjuk, amiket már egyszer kivágtunk. Újat vágni nehéz és fáradtságos. Ahogy nehéz és fáradtságos leszokni a cigiről, elkezdeni nyelvet tanulni vagy sportolni, megváltoztatni azt, hogyan reagálunk egy szituációban, hogy élünk, szeretünk és szerelmeskedünk.

Január volt, visszajöttünk a szigetről, aztán…

… munkába álltam. Sejtettem, hogy jó lesz ezen a munkahelyen, de azt nem hogy ennyire. Bár a mézes hetek már elmúltak, örömmel megyek be dolgozni. Régi álmom is megvalósult, a négy napos munkahét.

… elmentünk Münchenbe ketten, majd R-el Berlinbe, Björk koncertre. Módszeresen darabokra szedte a lelkem a Black lake című számmal. Leküzdöttem páni félelmet a magasságtól és felmentem a Fernsehturmba. A fiúk büszkék voltak rám. Aztán megmerítkeztünk Berlinben.

… nyáron megjött N. Ausztráliából. N. az a barát, akivel mindig ott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk, annak ellenére, hogy évente egyszer látjuk egymást. Itt lakott nálunk, elutazott ide-oda, aztán közösen elmentünk Svájcba egy goa fesztiválra. Hatalmas hegyek szegélyezték a látómezőt, mégis messzebbre láttam mint a magyar pusztán valaha is. Bár Ozorával nem mérhető össze az élmény, a közeli hűvös patakban megmerítkezni egyedülálló élmény volt.

… S. barátja P. megkérdezte, van-e kedvünk Horvátországa menni velük? Bár voltak fenntartásaim (sziklás part), elmentünk öten. Minden elvárásomat felülmúlta Rovinj. R. még az első nap levitt úszni a kikötő közelébe. Ketten voltunk, idővel jöttek horvátok motorral. Kihallottam egy-két jebotét, persze, hogy azonnal otthon éreztem magamat. Játszottunk, beszélgettünk, nudiztunk. Még a hőn áhította tenger feletti viharomat is megkaptam.

… ősszel születésnapok, pesti kiruccanás, ebéd Rással, mely nekem egy fontos, személyes hagyomány. Pesten idegennek éreztem magamat. Értettem a nyelvet, de nem értettem az embereket. Hatvanas lukácsista nővel beszéltem, azonnal kiderült, hogy két teljesen más univerzumban élünk. Hiányzott J, mint a fene, nyugodjon békén. De jó volt M-el mászkálni, belehallgatni a Majka koncertbe, elmenni az Art of light kiállításra.

… idén nagyrészt elmaradt az évente ismétlőd téli depresszió. Talán a rendszeresen szedett D-vitamin miatt, vagy ki tudja miért. Semmi sincs kőbe vésve.

… szilveszter. Uncsi buli egy kedves német srácnál. Tűzijátéknézés a dombról. S-nél landoltunk végül. Aztán… a továbbiakról inkább nem írok.

Ny. elégedetten kortyolja kávéját, látva, hogy befejeztem a szöveget.

Aztán ne várjál megint egy évet!

Egy igen merész filozófia elképzelés szerint az emberi tudat egy ernyő, melyen keresztül az Univerzum saját létezését tapasztalja meg. Ausztrál bennszülött barátunk N., mondta még Ozorán, hogy szerinte nem vagyunk mások, mint tapasztalataink összessége.

Úgy tűnik, az Univerzum úgy látta, eljött az idő, hogy új tapasztalattal gazdagodjak. Végrehajtóként kijelölte R.-t (soha rosszabb végrehajtót az életemben), akihez nyár óta számos szállal kapcsolódunk. Még november végén jelentette ki, hogy ő márpedig régi szokásának megfelelően elhúz a télből a tavaszba Gran Canariára. Aki jön, aki nem, ő megy. Mi vaciláltunk. Egyrészt soha nem utaztunk még ilyen messze, egy öt órás repülőút nekem kibírhatatlannak tűnt. Meg persze itt van minden tervek tüskés megsemmisítője, a korona. Az se hozott igazán lázba, hogy Gran Canaria az “örök tavasz szigete”. A nálam évek óta egyre súlyosbodó téli lehangoltságra én inkább egy kis nyarat szerettem volna gyógyírként. És az utóbbi időben a téli sötétség az egész napos sötétség metaforájává vált. Nekem nyár kellett. No igen, elkényeztetett úrificsúr gondolkozik így, de az asszimiláció már csak ilyen.

Aztán végülis lefoglaltuk a repülőjegyeket, beleugrottunk a kalandba. Miután nem volt semmin veszekedni karácsonykor, bedobtam útitervünket. Ha veszekedés nem is volt, riadalom igen. Onnan tudtam, hogy nagy a baj, hogy az út előtti napon anyám-apám már egy követ fújt, miközben alapállapotuk 50 év házasság után a másik kijelentéseire a de. De (ajaj, anyja-apja fia) ahogy Rás barátom megjegyezte: “A szülőknek meg az a dolguk, hogy kiakadjanak, nincs jelentősége.” Erre jegyezte meg R. Las Palmasban, miután lefordítottam neki ezt a mondatot, hogy igen bölcs barátom van.

De ne szaladjunk előre. És ne is gondoljuk akár egy percig is, hogy valamiféle útibeszámolót akarnék írni.

Reif für die Insel: mondja a német, azaz “megérette a szigetre”, ami annyit tesz: ideje lenne elmennie nyaralni. Nem volt nehéz így érezni, miután itthon ugyanaz az örvény húzott le és köpött ki naponta: ennek soha nem lesz vége, na jó, vége lesz, de nem belátható időn belül, gyere örvény, kezdjük előröl.

Szóval elsősorban két dolgot akartam megtapasztalni: a sziget élményt és az óceánt. Az Univerzum talán mégsem ezt szánta nekem. Az utcánk, ahol laktunk, olyan volt mint bármelyik spanyol utca. Meg kellett erőltetnem magam, hogy szigeten érezzem magam. Aztán a hosszan elnyúló strandon már éreztem valamicskét a szigetből. Ami az óceánt illeti: olyan, mint a tenger, korlátolt tapasztalási képességeim miatt megint a képzeletemnek kellett kiszínezni a fogalmat. Magasabb verziószámú tenger. Agyam gyötrése helyett inkább felfeküdtem a vízre és élveztem a sodródás élményét.

No man is an island… és ezt pont egy szigeten kellett megtapasztalnom. Egyedül halálra untam volna magam, ha csak ketten megyünk, idővel szintén eluntuk volna magunkat már a harmadik napon. Így hárman azonban egészen sajátos élménnyé vált az út. A strandon kétszer koccintottunk, az otthoni és a helyi idő szerinti éjfélkor. Gyalog mentünk haza, mert taxit nem lehetett fogni. Újévkor együtt megnéztük egymás kedvenc filmjeit. Kártyáztunk, beszélgettünk, leutaztunk a sziget dél csücskébe, napoztunk, átszeltük a Dűnéket, átkoztuk a szelet, mely minden pórusomba homokot juttattot. Egyszer sem néztem meg, mi hír a kontinensen. A tavasz szigetén csak este volt tavasz, nap közben tűzött a nap, egy felhő se az égen. A felhőtlen ég az ott töltött idő metaforájává vált. Persze jöttek viharfelhők is. Össze is vesztünk. Aztán másnap megöleltük egymást.

Életemben először voltam szigeten, léptem bele az óceánba. Mégsem ez a tapasztalat fog megmaradni bennem. Hanem a sziget metaforája. Mi voltunk a sziget.

Nem írok nekrológot G. halála kapcsán, megtették azt sokan mások. G.-t a kétezres években ismertem meg, az igen átlátható hazai blogvilág jellegzetes figurája, a később elterjedt “nemzetközi buzi” archetípusa volt. Több nyelvet beszélt, szeretett utazni és bulizni, igen változatos szexuális és társasági életet élt. Nyelve a meleg körökben megszokott szócsatákon edződött élesre. Jártunk vele mi is bulizni, nagyon szórakoztató tudott lenni. Sokat olvasott, művelt volt – ez nem lehet tőle elvitatni. Szerzett munkát nekem, de nem igazán értette, miért olyan fontos, hogy időben kifizessék a pénzem. Ezen vesztünk össze, de későbbi megnyilatkozásait olvasva máson is összeveszhettünk volna. Szintén szép meleg hagyomány szerint keményen osztotta a bloggereket (pl. W.M.-nek is rendszeresen beszólt, hogy nyavalygó milliós), majd hasonló stílusban a fideszeseket. Hogy mennyi volt benne a rosszindulat, bántó szándék, megkeseredettségből bugyogó epe, nem tudom.

Épületes beszélgetéseink egyike fennmaradt, melyben az Angyal bár bezárásról értkezünk (ABBK legvalószínűbb feloldása: Angyal Budapesti Buzi Klub):

Platen hi

Platen zár az ABBK vagy nem?

gonzi 1 hónap múlva

gonzi bontják

gonzi de nyit máshol

Platen lehet venni téglát?

gonzi hehe

gonzi nem tom

Platen én kiárusítanám

Platen ABBK tégla hányás, sperma és koko nyomokkal

(Már most értelmezési vita merült fel, hogy a koko illegális szer vagy a travesztik által használt olcsó kínai Coco Chanell másolat illatmaradványa)

Forrás: kirabiyaka blog, AZ ABBK DIALÓGUS, 2005. április 25. 20:30, Kategóriák: Partylógia/Piringálás, Beszélgetés

Mint ahogy a szövegből kiderül, nekem sem esett nehezemre G. ordenáré stílusához igazodni. Csakhogy az a stílus, amit én kis körben, privatim, itthon és barátaim körében használtam – hisz magyar ember egy poénéért eladna bármit – azt ő elvitte a virtuális világkocsmába: a blogok kommentdobozaiba, aztán később a Facebookra. Nem tudok nem egyet érteni azzal, amit írt a fideszesekről. Megértem dühét, elkeseredést. Csakhogy szerintem nekünk, ellenzékieknek, nem-fideszeseknek nem szabad így beszélni. Ugyanis akkor nyert OV, beteljesült a turáni átok.

Persze lehet, hogy az se jó, amit én csinálok. Én ignorálom a fideszeseket. Egyik rokonommal teljesen megszakítottam a kapcsolatot. Verbális alázás, megsemmisítés helyett élve eltemetem őket. G.-vel is ezt csináltam. Egyszer még láttam Pesten a nyugatinál, rám mosolygott, de én nem köszöntem.

A halálára adott reakciók (a nevetséges összeesküvés elméletek, az álkeresztények ocsmány káröröme) a hazai közélet szegénységi bizonyítványai. Nem csoda hogy G. is elmenekült az országból.

Halálának körülményeit még nem tisztázták, de az alapján amit olvastam, valószínűleg a GHB nevű kábítószer okozhatta G. vesztét. Álságos lenne azt mondani, hogy G. biztos nem drogozott. De hát ahogy Hofi énekelné ma:

Cuccozik a föld, cuccozik itt minden. Orrba szív itt már mindenki mindent.

G. lett volna az utolsó, aki azt akarta volna, hogy ezt a dolgot megszépítsük. Ami igazán tragikus, hogy nem volt senki a közelében, aki vigyázott volna rá, észrevette volna, hogy túlzásba viszi amit csinál. Ebben a túlzásban talán volt szerepe annak a túlhajszoltságnak is, ami G. politikai tevékenységének hozadéka volt.

Furcsa módon alig egy hónapja egy barátnőm hozta szóba G.-t. Halálhíre napok óta foglalkoztat. Bassza meg, G., miért nem vigyáztál. Még vitatkozhatunk volna egyet.

ahogy a japán animék szereplői mondják, azaz fenébe. Fenébe, hogy több mint egy hónapja egy sort se írtam ide. Alig szeszizáltam (erdélyi magyar: észrevenni), hogy eltelt több mint egy hónap. Egy újabb hónap, melyben megfagyott az idő. Pedig nem vagyok az a jammerolós típus (német: jammern, panaszkodni). Azonban az én életembe is begyürüzött a vírusválság (begyűrűzött az olajválság – a hetvenes években Magyarországon gyakran használt kifejezés). Egyre másra kapom a híreket: barátok, akik kórházba kerültek, ismerősök és barátaim ismerősei és családtagjai akik megbetegedtek vagy meghaltak. Engem még elkerült a vírus, minő malaszt (régies magyar: kegy).

Egykori kémia tanárom kedvence polgári példázata volt, miszerint börtönbe kerülni mégiscsak jobb, mint a pszichiátriára. A börtönben legalább tudod mikor szabadulsz. Egy ideje azonban úgy érzem, hogy e két elzárási forma kombinációjában van részünk. Tudjuk, hogy majd valamikor ennek vége lesz, de nem tudjuk mikor. Ott lebeg az állandó félelem a levegőben, még akkor is, ha próbálunk nem tudomást venni a körülöttünk zajló eseményekről. Tartjuk magunkat, nem hisztériázunk, de belül már többször eleresztettünk egy néma sikolyt. Elfogadjuk, hogy ilyen esettel kormányainak, hivatalaink és kórházaink, mi több az egész lakosság nem szembesült még saját életében, de szitkozódunk a sok hebehurgya döntés és embertársaink felelőtlen magatartása miatt.

A japán népszerű kultúrában, így az animékben is fontos szerepe van egy előre nem látható, súlyos következményekkel járó katasztrófának, melynek mindenki ki van szolgáltatva. Állítólag godzilla alakjában a hiroshimai atombomba pusztító hatása tükröződik. A mi népszerű kultúránk is tele van ilyen utalással. Íme, most benne élünk a katasztrófába.

Most már nem lehet nem szeszizálni, mi van. Korábbi jammerolásaink hétköznapi apróságok miatt nevetségesnek tűnnek. Reményeink írott malaszt. Shimatta!