… a nyártól is. Jól belehúzott a végén, érzésre hetek óta nap közben 30-35 fok van. Úgy tűnik, hogy minél melegebb van, annál kisebb az esélye, hogy a villamosan működik a klíma. Így majd minden utam a városban felér egy szaunázással. A legyező ugyanolyan kötelező kellék lett, mint a lakáskulcsom, a pénztárcám és a telefonom. Spanyolosan kicsapom, majd sokszor rá kell jönnöm, hogy csak meleg levegőt legyezek az arcomra. A hőség oly resté tett, hogy sokszor még a strandra vagy a szigetre se mentünk ki. Ennek ellenére ma már jobban szeretem a nyarat, mint a telet, a naphiányos évszakhoz kapcsolódó lehangoltság miatt.
Miután szeretem megadni a dolgok módját, csütörtöktől szombatig nyárbúcsuztattam. Csütörtökön elmentem Mehro koncertjére, akit kb. két évvel ezelőtt fedeztem fel. Eredetileg egyedül mentem volna, de miután elküldtem egy-két számot R-nek, úgy döntött eljön velem. R. szokáshoz híven a koncertre való ráhangolódáshoz elmélyült Mehro munkásságában (ich habe ihn rauf und runter gehört), és a koncert előtt már több számot ismert mint én. Hja, kérem, a tanítvány túlnőtt meseterén.
Mehro számait azért szerettem meg két éve, mert ifjúságomra, a kilencvenes évekre emlékeztetnek. Érzékeny, intelligens, szerelmes típus, aki zárkózott teenagerből lett előadóművész. Azt persze a koncert előtt nem tudtam, hogy élőben milyen lesz Mehro, hiszen manapság számos stúdióban tökéletesre kevert sztár nem hozza ugyanazt a formát a színpadon.
Az egykori lokomotív gyár nagytermében volt a koncert, a közönség meglepetésemre a korosztály tekintetében nagyon vegyes volt, mi férfiak persze eléggé alulreprezentáltak voltunk. Mehro lazán késett egy jó fél órát, de messzemenően kárpótolt bennünket a színpadi teljesítményével. Folyamatosan kommunikált a közönséggel, elmondta egy-egy szám születésnek történetét, megkért, hogy fogjunk kezet három idegennel és öleljünk át valakit, akit szeretünk (még jó, hogy R kéznél volt). Ennek köszönhetően kialakult egyfajta intim hangulat a teremben, majd a rockosabb számoknál már mindenki együtt bulizott, táncolt. Ebből is látszik, hogy öregszem: a nagy tömegkoncertek helyett jobban szeretem a “kamaraelőadásokat”.
Pénteken és szombaton elmentem a Gänsehäufelbadba, először egy Oroszországban született tiroli sráccal, aki szenvedélyesen foglalkozik az északi sámánizmussal. Másnap L-el mentem, érezve, hogy ez lesz az utolsó alkalom a napozásra és fürdésre. Már a strandon pedzegettem, hogy este elmehetnénk még valahova táncolni, és bár L először kicsit szkeptikus volt, végül beadta a derekát. Sötétedés után átmetróztunk a Dunántúlra (Bécsben a Dunántúl, Transdanubien éppen, hogy nem pozitív jelentésű, a város azon része, amit a Dunán innen lakók az Isten háta mögé képzelnek el – eredetiben: am Orsch der Welt).
Nem messze a bécsi mecsettől az Usus am Wasserba mentünk, ahol Mehro koncertjéhez hasonlóan szintén nagyon vegyes volt a közönség és a zene meglepően jó volt. Ittunk egy-két italt, elrévedtünk a Duna hullámait bámulva és táncoltunk még egy jót. Nyáron sokat voltunk társaságban és jó volt végre ketten lenni.
Vasárnap gyakorlatilag kipihentük a hétvégét.
Most, két héttel később áldom az eszem, hogy három napot búcsúztam a nyarat. Ahogy beharangozták, péntekre virradóra elkezdett esni az eső és azóta folyamatosan zuhog. Állítólag még két-három napig esni fog. Ezzel vége lett egy hosszú, tartalmas nyárnak. Éjjeli szekrényemen már számos könyv várta ez a pillanatot.
Doppeldupla 