…mely kezdetét veszi az ősi sumérban, szól modern pogány örömünnepről, s imígyen örömről és rezignációról, barátságról és szerelemről, szabadságról. Írója végzi, mint kezdi, saját tapasztalásait összeköti a több ezer éves bölcsességgel: élvezd napjaid, hisz számuk véges.

Aki mindent látott és mindent megismert,
megértvén minden dolgok tudnivalóit;
aki látta birodalmak sorsát, s rejtett titkokat napfényre hozott;
aki bölcs volt s minden mélység megnyílt őelőtte;…

Ezeket a sorokat olvastam a simonfai állomáson, a peronon ülve. Egy ideje visszatértem az igazi klasszikusok, vagy mondjuk inkább úgy, a régiek olvasásához. A régiek bölcsessége mély, stílusuk míves, és messze felülmúlják a sokak által oly nagyra tartott Bibliát – amire többen hivatkoznak, legtöbbször pontatlanul, mint ahányan tényleg olvasták és értik.

Jól illett olvasmányom ahhoz a pogány örömünnephez, amin épp voltam. Immár harmadszor. Mindhárom alkalommal más volt: első alkalommal maga volt a varázs, a második valamelyest csalódást okozott, ezúttal pedig sok minden letisztult a fesztivállal kapcsolatban. Idén azonban különösen fontos volt, hogy osztrák barátaiknak megmutassuk Ozorát, s valamelyest magam is csodálkoztam, hogy tényleg eljöttek, ugyanis Ozora egyben túlélőtábor is: az extrém meleg, idén a különösen sok por, a hosszú sorok az étteremnél, wcknél, zuhanyzóknál, a mindenhol hallható zene miatti alváshiány. Ezek megviselik az embert – és nem csak a korombelit. Amikor R. egyik nap valamikor reggel 8-kor azt írta, hogy ő már a Pumpuiban táncol, tudtam, hogy jó helyre hoztam. Aztán amikor az ő utolsó esetéjén úgy magához szorított, hogy alig kaptam levegőt, tudtam, hogy tényleg nagyra értkeli barátságunk.

Az elmúlt években számos dolog megváltozott az életemben és Ozora remek helyszín volt arra, hogy elgondolkozzak, számot vessek az elmúlt évekkel. Míg barátaim a tömegben táncoltak, én a domboldalban ültem és kontempláltam. Fura, hogy látva a rengeteg önfeledten táncoló embert eszembe jutott az október 7-i izraeli terrortámadás, ahol éppen egy goa buli résztvevőit mészárolták le. Ozorán – ahol idén feltűnően sok izraeli volt – talán voltak olyan, akik szemtanúi voltak az eseménynek. A fesztiválon mindenütt matricák voltak felragasztva, mely az áldozatokra és a még most is fogva tartott túszokra emlékeztetett. Nem éppen felemelő gondolatok egy örömünnepen…

Aztán eszembe jutott, hogy mennyire megváltoztak emberi kapcsolataim: számos barátommal megszakadt a kapcsolat, régiekkel újra megerősödött és ráleltem új barátokra. Egyszer a blogomon írtam: az hogy, az embernek sok barátja legyen, fogalmilag kizárt. Számomra ugyanis a barátság egy közeli, intim kapcsolatot jelent. Olyan barátaim vannak ma, akik hajlandóak lennének a bajban azonnal segíteni, vagy egy fél mondatból is tudják, hogy mit érzek vagy gondolok. Rájöttem arra is, miért lett számos barátságnak vége: a barátság olyan mint egy növény, ápolni és gondozni kell. Nem valamiféle szent kötelék, ami soha nem szakadthat meg.

Fura mód még két távkapcsolatunk is jobban működik, mint egy pár egykor öröknek hitt barátság. Ott volt ugyanis Ozorán C.¹ marseille-i barátunk, akit eredetileg Ozorán ismertünk meg. Még Ozora előtt beszámolt arról, hogy egy ménage à quatre-ban van. Élettársa R., akivel hét éve együtt vannak, de C. beleszeretett M-ben, aki pedig J-vel van egy hosszú távú kapcsolatban. R. szintén belehabarodott M-be, de míg C.-nek viszonozta érzéseit, R. irányba nem. Volt valami románc R. és J. között is, de ez nem igazán működött. Számítottam rá, hogy ebben a bonyolult felállásban valaki nagyon rosszul fogja érezni magát. Már a fesztivál elején összeszólalkozott C. és R., kevéske, frissen szerzett francia tudásommal legalább annyit értettem, hogy R. sírva ismételgeti, hogy ő szereti C-t. Később lenyugodtak a kedélyek, de végig érezhető volt egy kis feszültség a francia négyesfogatnál. Ozora után tudtam meg, hogy J. barátját M.-et választásra kényszerített: vagy visszafogja magát C-vel kapcsolatban, máskülönben vége a kapcsolatuknak. M. – bár állítása szerint már nem szerette J.-t – mégis régi barátjával maradt, de mindeközben azt mondta, nem tud C. nélkül élni. C. és R. azt szerették volna, hogy M. otthagyja J.-t és egy hármas kapcsolatba kezdenek. Hosszú órákon át beszélgettem C.- vel WhatsAppon, aki úgy érezte, megszakad a szíve, olyannyira szerelmes M-be. Ezt az operarészletet küldtem neki (amire C. azt írta: merveilleux):

Bois épais, redouble ton ombre;
Tu ne saurais être assez sombre,
Tu ne peux pas trop cacher
Mon malheureux amour.

Je sens un désespoir
Dont l'horreur est extrême,
Je ne dois pas plus voir ce que j'aime,
Je ne veux plus souffrir le jour.

Sűrű lomb, duplázd meg árnyékod, 
Légy sötétnél sötétebb, 
Mégsem palástolhatod
Boldogtalan szerelmemet. 

Kétség gyötör,  
Borzalma rettenet, 
Mit szeretek nem láthatom már 
Napjaim többé nem viselem el   

Igazán talán csak az érti ezeket a sorokat, aki volt már szerelmes és csalódott. M. döntése valamit alapvetően megváltozatott C.-ben. A szíve érezte, amit az értelem nem volt képes elfogadni: vége a szerelemnek. A szerelem egy igen fontos pillanata a csalódás, az a pillanat, amikor meglátjuk az másik ember igazai jellemét, melyre a szerelem lila ködén keresztül még képtelenek voltunk. Ezután már nem tisztán az érzelmeinek irányítanak, hanem dönthetünk, hogy hajlandóak vagyunk-e tovább folytatni a kapcsolatot, és a csak a fejünkben létező másikat (mely valójában egy illúzió) másképp látni és elfogadni olyannak, amilyen. Ahogy Laura Ann Shulgin – aki férjével együtt számos kábítószert kipróbált – mondta: a legveszélyesebb drog a szerelem. A legőrültebb, legirracionálisabb dologokra rávesz bennünket. Miután elmúlik, egyfajta ürességet hagy maga után, mint a drogozás utáni más- és harmadnaposág.

Nem vagyok sumér hős, nem láttam és még messze nem ismertem meg mindent. Még az olyan lényeges kérdésekben is, mint a barátság vagy a szerelem sem gondolom, hogy tudok mindent. Éppen a második Ozorán mondta ausztrál-aboriginal barátunk N. (a másik működőképes távkapcsoltunk): az ember tapasztalatainak összessége.

Ozora egyik legfontosabb tanulsága mindhárom alkalommal az volt, hogy lehet másképp is élni, mint ahogy azt tesszük modern társadalmaikban. A fesztiválon nem én igazítottam az órámat a természethez, hanem én igazodtam a világ óraművéhez: napfelkelte után elhagytuk sátrunkat, mivel rettentő meleg volt, nap közben a tűző nap elől a fák és épületek árnyékában találtunk menedéket. Felhevült testünk alig kívánta a szilárd táplálékot, annál inkább a sok vizet, hűsítő zuhanyt ás rendszeres megmártózást a tóban. Ahogy lenyugodott a nap, 5-10 fokot esett a hőmérséklet, feléledtünk, ettünk, táncoltunk, élveztük egymás társaságát.

Nem kellett öt csillagos szálloda, amikor öt milliárd csillagos szállodába lakhattunk. Nem kellett templom a spiritualitásához, kocsma a révülethez, bürokrácia a mindennapok megszervezéshez. Ozorán lehet igazán megtapasztalni a magyarság régi rögeszméjét, a szabadságot. Ennek intenzív megélést egy fesztiválozó így fogalmazta meg: egy hét Ozora felér egy három hetes világkörüli úttal.

Miután osztrák barátaink elmentek (terv szerint már csütörtökön, ugyanis túl sok lett volna nekik egy teljes hét), egymásra néztünk szívem szerelmével, L.-el, és ugyanarra gondoltunk: na, végre. Nem mintha nem szerettük volna mindketten őket, de mégis csak figyelmet és törődést igényeltek (lásd a fenti növény hasonlatot). Végre voltunk időnkre egymásra, közös élményekre, melyek immár 21 éves kapcsolatunk fontos pillére.

Egyik este elmentünk az Artibarnba, ahol az Óperencia játszott. Találkoztunk egy lengyel lánnyal, akit egy cserediák barátja beszélt rá, hogy jöjjön Ozorára és hallgassa meg az Óperenciát. A lány lengyel goa-fesztiválokat ajánlott, én elmagyaráztam neki, mit jelent az Óperencia szó.

Mi nem ismertük az Óperenciát, de a formáció magyar népi ritmusokat is tartalmazó zenéje még az én internacionalista szívemet is megdobbantotta.

Utolsó nap a franciák vittek volna ki az állomásra, azonban az autójuk nem indult el. Leintettünk egy arra haladót és megkértük, segítsen az autó újraindításába. Mivel bérautó volt, nem tudott ebben segíteni, de helyette beszállhattunk hozzá és kivett az állomásra. Mint kiderült sofőrünk izraeli, életében először volt Ozorán és hasonlóan vélekedett róla, mint mi. Beszélgettünk Izraelről és a háborúról, amiről nagyon kritikusan nyilatkozott. Gyorsan kiderült, hogy új ismeretégünk szekuláris gondolkozású: amikor említettem neki, hogy Magyarországon van a világ második legnagyobb zsinagógája, azt mondta, hogy inkább gyógyfürdőket ajánljak neki, ne ilyen ósdi, vallásos vackot.

Kiértünk az állomásra, és végre volt időm elővenni a Gilgames eposzt, az egyetlen könyvet, amit magammal hoztam. Az ősi szöveg sorai megszólítottak:

Mikor az istenek embert alkottak,
a halált rendelték neki,
az öröklétet maguknál tartották.

Ezért hát, Gilgames, egyél és igyál,
töltekezz, éjjel-nappal csak vigadozzál,
minden napod legyen új örömünnep!
Kísérjen hárfa- és furulyaszó,
élvezd a tánc örömét.
Ölts magadra tiszta ruhákat;
testedet friss vízbe merítsed,
mosd meg fejedet s balzsammal kenekedjél,
örvendezz gyermekeidnek,
amíg még kezedet fogják!

1. A figyelmes, művelt olvasó itt felismerheti a francia levélregényekre jellemző névrövidítést ↩︎