Fiatal koromban imádtam Szerb Antal magyar és világirodalom történetét, e két könyvnek nagy szerepe volt abban, hogy megszerettem az irodalmat. Tavaly olvastam tőle a Pendragon legendát, amit nagyon szórakoztatónak tartottam (bár volt benne egy-két nyelvi pongyolaság, amit megdöbbentett). Még tavaly télen jártam régi és országos barátnőmnél, aki említette, hogy fia egyik kedvenc könyve az Utas és holdvilág. Karácsonyra ezt kaptam ajándékba és január elejére már ki is olvastam.

Az “Utas és holdvilág” is rendkívül szórakoztató írás, Szerb Antalnak ugyanis igen finom, rafinált humora van (a rafinált különben eleve finomítottat jelent). A regény engem különösen megszólított, hiszem magam is bölcsész (intellektuel) vagyok, nem csak végzettségem, hanem habitusom miatt is. A regény főhőse Mihály pont olyan dolgokkal küzd, ami számomra is újra és újra napirendre kerül, sőt éppen most megint igen aktuálissá vált. A szellemtudományok elkötelezett hívei ugyanis nehezen élik meg, hogy valamilyen tevékenységgel mégis csak meg kell keresni a napi betevőt és hogy egyik kedvenc elfoglaltságuk, pl. a más kultúrák felfedezése azaz az utazgatás nem kevés pénzbe kerül. Ezt pedig sokszor olyan munkával kell megkeresni, ami éppen hogy a szellemi javak elismerésnek megcsúfolása. De mindeközben a szellem embere úgy tartja, ahogy görögök: a bölcselethez viszonyítva minden más tevékenység alsóbbrendű és alantas.

A regény nagyrészt Olaszországban játszódik, ami maga is szimbolikus jelentőségű. A 18. századtól ugyanis Olaszország a német kultúrában megkerülhetetlen viszonyítási ponttá vált, olyannyira, hogy az olasz (valójában antik görög-római) kultúra iránti vágy önálló fogalommá vált (Italiensehnsucht). A főhős Mihály az olaszokban az autentikus, élet-igenlő mindennapok lehetőségét fedezi fel, szemben az emberi kapcsolatokban hideg és távolságtartó polgári felfogással szemben, melynek középpontjában a teljesítmény és a pénz áll.

Egyik főhőse a pénz (mai szóval élve közgazdászok) világát sem tartja igazán komolyan vehetőnek: “… Pataki, a hozzá nem értőkkel és kívülállókkal ellentétben, nem vette komolyan a gazdasági és pénzügyi dolgokat; úgy volt velük mint orvos a betegekkel. Tudta, ezen a pályán is csak úgy van, mint más pályán, a tehetségtelenek sokszor sokkal jobban boldogulnak… A küzdelem itt is egy legendás és alaptalan fikcióért folyik, mint a tudományban, ahol a nem létező és nem is kívánatos Igazságot keresik. Itt meg a Vagyont, aminek méreteinél fogva sincs semmi értelme; ennek kedvéért vesztik el azt a vagyont, aminek van értelme.”

Mindeközben az “Utas és holdvilág” egy igazi polgári regény is. Különösen az első fejezetekből rengeteget megtudhatunk a magyar úri-polgári kultúráról, mely ebben a formában a második világháború végéig létezett.

A regénynek mégiscsak van egy veszélye, főleg ha fiatalon olvassa az ember. Az első fejezetek mintha azt sugallaná, hogy autentikus élet az is, ha valaki radikálisan katolikus lesz és ebbe bele is pusztul vagy saját maga vet véget életének. Szerb Antal azonban a regény utolsó soraiban ezt egyértelműen cáfolja: “De mégis élni kell. És az ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami”.

K38