Kérdezed hát, hogy megy sorom ebben a jól temperált labanc demokráciában?

Mit ne mondjak, amikor rosszul, még akkor is jól. No nem mintha egy szigeten volnánk – bár lássuk be, a szigetek mostanság eleve megbrexiteltek. De mégiscsak amolyan félsziget azon szerencsés nyúlványa, ahol ha be is türemkedik a politika a boltba, üzembe vagy bár felszolgáltatik a vacsora asztalnál a desszert és a gyümölcs között, mégsem üröm, melytől keserű lesz a Schwarzwälder – akarom mondani a fekete erdő szelet, torta.

Kétes itt a mi hírnevünk. Kezdetben még a labanc is viccelt, hogy ej bizony, ti ott szittyák Keleten, csak tudtok valamit: parancsszó, nincs vita. Áradat, kerítés. Orosz, török, EU – ide is, oda is, sehova, mégis mindenhova. De már a labanc is csak legyint, mégse olyan jó, az O1G.

Hja kérem, jámbor germán törzsi vezetőm szája lebiggyedt, hogy jaj mi lesz, ha nem tagja már e bagázsnak. Felénktájt törzsön kívül lenni nem tragikus, de nem is egy nagy wasistdas. Ha éppen nincs törzs, a legmagasabb törzsfői tanács tart el egy ideig, persze közbe meg-meg szorongatja a töködet, hogy válassz már magadnak törzset, tartson el ő.

A labanc különben olyan mint a szittya, csak hosszú a haja. Leszállt ő is már a lóról, talán szerencsésebben landolt, mint mi. Beengedett taljánt, germánt, türköt, szittyát – háborodik, mint az első, beszél, mint a második – de persze saját szája íze szerént. És eszi harmadik főztjét, a negyediket meg várja, had szolgálja fel.

Hát így temperált e fagyos, vérholdas tél. Hallom ti is temperáltok odahaza? Kérdem én, lészen e végre legalább valami langyos azon a szittya sparhelten? Valaha?

Ma reggel a szokásos elánnal mentem munkába. Pedig nem volt rá igazán okom: tegnap megtudtam, hogy közvetlen főnökömet váratlanul kirúgták. Abban a pillanatban amikor tegnap kimondta, hogy kirúgták, egy pillanat alatt átrendeződött lelki szemem előtt az a mikroverzum, melyben élek.

Kollégáim közül senki nem volt az irodában, azonban szokásukhoz híven a szerb takarítónők serényen tisztították az asztalokat, éppen az én szobám melletti irodában sertepertéltek.  Dobar dan! – köszöntem be, melyre egyikük a rutinmunkából ocsúdva egyenesen kivirágzott. Valószínűleg ezt hallotta: Добар дан!

Pár évvel ezelőtt még éppen az akkor nálunk takarító cég egy magyar munkatársa jegyezte meg – miután elszóltam magam, miszerint egy szerb céggel is tárgyalunk a takarítás átvételéről – hogy “mindenféle cigányokra ne bízzuk az irodatakarítást”. A dologban talán egy csepp igazság volt, a szerb cég képviselője ugyanis külseje alapján valóban roma. Ugyanakkor a szerbek egymás között megkülönböztetik a szerbeket és a valachokat, utóbbiak  a szerb cigányok. Nekem viszont úgy tűnik, hogy náluk így is mindenki brat, és a szerbek összetartása itt Bécsben is közmondásos. A magyarok pedig magukat ennek kapcsán éppen ellenpéldaként hozzák fel.

Mivel nem szeretem a diszkriminációt és úgy gondolom, mindenkinek esélyt kell adni, továbbá a cég vezetője is jó benyomást tett rám, azért kardoskodtam, hogy bízzuk meg a szerb céget. Nem bántam meg. Az iroda nem csak hogy példásan tiszta, de a takarítónők egyben szemeim és füleim, sok mindent “jelentenek” abból, ami az irodában történik, és ez hasznos munkám példás elvégzéshez is. Persze – ha nem is vallom be nyilvánosan – élek-halok a pletykáért, és ők ezeket készségesen tovább is adják.

Különösen megkedveltem S.-et, ugyanis nagyon hasonló elképzelésünk van rendről, rendszeretetről, viselkedésről az irodai környezetben. Volt egy pillanat, amikor látva, hogy gyakran hozok be saját magam által készített ételt, megdicsért és vizionált nekem rögtön egy barátnőt. Új hazámban új szövetséget kötöttem – nem is tudom pontosan kivel, talán az emberek közösségével –  melynek egy fontos pontja igazat mondani magánéletemről. S. egy percre megrökönyödött, talán lejátszódott a fejében egy “de hiszen”, vagy egy “legalább őszinte”, mindenesetre mi sem változott viszonyunkban.  A magam részéről a szimpátia okára csak később jöttem rá, és erősen furcsállottam, ugyanis soha nem tapasztaltam még ilyet.  S. ugyanis elhunyt anyósomra emlékeztet. Rendmániája, véleménye az emberekről, természetes, túlzásoktól mentes hagyományőrző konzervativizmusa, gasztronómiai teljesítménye.

Szóba is került a sarma. Anyósommal egyetértésben S. szerint sincs ünnep szarma/töltött káposzta nélkül. S. elmesélte, milyen túláradó bókokat kapott román ismerőseitől, miután megkóstolták töltött káposztáját (erdélyi anyósom ehhez még hozzátette volna: a románok nem tudnak rendes töltött káposztát csinálni).

E péntek reggel aláírtam a jelenléti íveket és jó hétvégét kívántam. S. megígérte, hogy hoz kóstolóba egy szerb ételt, melyet szintén nagyobb ünnepeken, pl. a szlava (Слава), a családi védőszent tiszteletére rendezett családi eszem-iszom idején esznek.

Hálás voltam a takarítónőknek, hogy kiszakítottak a mikroverzumomból. Mégis vissza kellett térnem és elgondolkoznom, mi lesz ezután. Új főnök, megváltozott munkahelyi konstelláció. Jebote! – mondanák a szerbek. Majd kiderül.