Amerika-Amerika

Blogom címéhez méltó módon “dupla” bejegyzés következik. Mindemellett sajnos egyre inkább úgy látom, hogy ennek a blognak meg vannak számlálva a napjai.

2013 végén (egy rendkívül sikeresnek megélt év) és 2014 elején (mindenben az előzőév ellentéte, néha abban sem voltam biztos, hogy megélem a végét!) két könyvet olvastam párhuzamosan: Jack Kerouactól az “Úton”-t és Roberto Bolañotól a “Vad detektívek”-et. Emlékszem, 2014 tavaszán ott ültem gyerekkori szobámban és próbáltam magam – sajnos sikertelenül – a Vad detektívek segítségével álomba olvasni. Aztán egy-két hónappal később a két amerikai író könyve a könyvjelzőkkel együtt össze lett kötve, a könyvrakás a gangra került, a gangról teherautóra, onnan szüleim garázsa elé, együtt életem összes egyéb tárgyával halomba rakva (szívszorító pillanat, de hát ez hozzá tartozik az emigráció műfajához). Jól megszokott vita a szülőkkel, hogy szerintem könyv pincébe nem kerül, mert megrohad. A könyvek aztán új otthonunkba kerültek és ott figyeltek a polcon 9 hónapig.

Azt már nem tudom pontosan, hogy bécsi bérelt szobánkba átkerültek-e a könyvek 2015 májusában. A szoba méretei miatt korlátozott számú könyv és cipő került csak (életem tárgyi pillérei) első lakhelyünkre. Az év végére mindenesetre már itt voltak a könyvek, ebben a lakásban, ahol most is élünk.

No igen, habent sua fata libelli…

A két könyv értékét már az első olvasás során, 2014-ben is felismertem. Igazából azonban csak most éreztem rá a két szövegre.

Kerouactól az Úton megkerülhetetlen alkotás, nem csak irodalmi szempontból. Talán jobb is, hogy nem olvastam fiatal koromban, ugyanis 2007-ben angolul, majd 2011-ben magyarul is kiadták az ún. eredeti tekercset, melyben a szereplők már nem álnéven szerepelnek és az eredetileg trágárnak és vállalhatatlanak tartott szövegrészek is újra bekerültek a szövegbe . A szöveg egyik változata valóban egy több mint 36 méter hosszú tekercs formájában készült el. Ha már a könyvsorsot említettem: az Úton vége az eredeti tekercsen hiányzik, ugyanis megette egy kutya.

Az Úton “kísérleti irodalom”, mely szakít a regényírás tartalmi és formai hagyományaival. A szöveg, a regény eseményei magukkal sodortak. Úgy, ahogy egy átbulizott éjszaka egymást követő, az adott pillanatban összefüggéstelenek látszó eseményei visszatekintve egy élménnyé olvadnak össze.

Mindannyian lelkesek voltunk, hogy itt hagyjuk ezt a zavaros értelmetlenséget és korunk egyetlen nemes cselekedetének élhetünk: utazunk.

Jack Kerouac: Az Úton – Az eredeti tekercs, Európa könyvkiadó 2011, 205 oldal

Az Úton azonban számomra mégsem volt reveláció. Kerouac leírja fiatal korom érzését, de nem volt kiindulópontja, ihletője, a könyv így számomra nem kultikus jelentőségű. Mindig is szívesen utaztam, de nem vagyok világutazó, nem is habzsolom mohón az idegen országokat, kontinenseket (például nem voltam soha a címben említett kontinensen sem). Az Úton számomra elsősorban irodalmi alkotásként érdekes, nem pedig legendás szent szövegként.

Az Úton-t különben rendkívül gyorsan kiolvastam, ugyanis éppen digitális detoxon voltam.

A másik amerikai szerző Dél-Amerikából származik, eredetileg Chilében született, Mexikóban nőtt fel és Franco halála után Spanyolországba költözött. Roberto Bolaño eléggé felkapott szerző, ami különösebben nem befolyásolja értékítéletemet. Nem vagyok sznob és konzervatív módon mindig a szövegből indulok ki és nem abból, hogy mit kellene gondolnom a szövegről vagy szerzőről. A Vad nyomozók első fejezetét (Mexikóban elvesztett mexikóiak) születésem évére datálja Bolaño. A fejezet eseményei november 2. és december 31. között játszódnak, minden napra jut egy naplóbejegyzésszerű szöveg. A szövegben leírt események és szereplők gyorsan magukkal ragadtak, azóta nem tudom letenni a könyvet.

A könyv elején kézzel írott ajánlás található, melyet L. írt bele. Szokássá vált nálunk ugyanis az egymásnak ajándékozott könyvekbe egy szöveget beleírni, amitől mégiscsak személyesebbé válik a könyv és az ajándékozás aktusa is.

“Egy szóval szerénységem fel volt készülve – legalábbis fizikailag, ahogy mondani szokás – hogy megbírkózzon egy ilyen kaliberű út minden viszontagságával” R.B.

… mint ahogy én is felkészültem; mind fizikailag és lelkileg közös utunk további kalandjaira. Remélem e könyv téged is minimum edzésben tart!

Sok szeretettel születésnapodra,

L.

Budapest 2013

Ami azt illeti váratlan és hihetetlen utazás kezdődött alig három hónappal később. Kietlen, sivár halálvölgyén keltünk át, eltöltöttünk 9 hónapot egy kényelmes purgatóriumba, hogy aztán megérkezzünk az Ígéret Földjére. Szegény L. nem tudhatta, milyen rögös lesz az út első szakasza. Én se gondoltam. De közösen megbirkóztunk vele.

Ha már Chile és az Amerikák, akkor nem maradhat említés nélkül Nicolas Jaar (apja művész, Alfredo Jaar, született 1956, születésnapja David Bowie halálnak napja, de mindez merő véletlen). Szimpatikus, kísérletező kedvű alkotó, akinek mindig sikerül meglepnie valami újjal. Az elektronikus zene számára nem merő vidámság, mindig vannak nehezebben emészthető, már-már melankolikus szakaszok zenéjében. Talán egyszer majd élőben is meghallgathatom.