Boldogság válság idején

Csak olcsó leányregényekben van az úgy, hogy egy válságos időszakban minden rossz. Valójában talán éppen a válságos időszak velejárója, hogy sokkal jobban értékeljük az örömöket, mint a prosperáló, “magukkal sodró” időszakokban. Könnyű megszokni és természetesnek venni a jót.

A korona-válság elválaszthatatlanul összeforrt a dupla 20-as évvel (és ezzel máris megteremtettem az összefüggést a blogom neve és a bejegyzés között). Voltak akik – különösen amíg nem volt teljesen tiszta, milyen irányt vesznek az események – szenzációhajhászó módon a XIV. századi pestisjárványhoz hasonlították a mostani pandémiát. Persze ez túlzás – tessék elolvasni Boccaccio Dekameronjának az ide vágó részét, és azonnal kiderül, milyen hatalmas a különbség. Hasonlóak azonban az emberek által adott reakciók: sokan megpróbálnak radikálisan szakítani korábbi szokásaikkal, kivonulnak a társadalomból, minimálisra csökkentik embertársaikkal a kontaktust. Mások most csapnak csak bele igazán, hiszen egyszer élünk, és ki tudja még meddig. A magam részéről próbálok a teljes izoláció és a felelőtlenség közötti skálán valahova középre besorolni.

A nagy kultúrhistorikus, Egon Friedell szerint a pestisjárvány közvetlenül vezetett a középkori világkép megrendüléséhez és tette lehetővé a reneszánszt. Lehet ebben valami, hiszen a reneszánszban a korábban pogánynak tartott elemeket visszaemelték a kultúrába, mit sem törődve azzal, hogy ezek valójában nem is voltak kompatibilisek a kereszténységgel. A pestis alapvetően kérdőjelezte meg a jó és igazságos Isten létét. Hiszen miféle Isten az, amelyik a jámbor keresztények millióit pusztítja el?

A korona járvány nem kérdőjelezte meg alapvetően a kapitalizmus alapvetését, csupán megmutatta, újra emlékeztetett bennünket arra, hogy lehet másképp is élni. Valójában egy rövid időre legyűrte a piac mindenhatóságát hirdető rendszert és az emberek egészségét állította a központba. Akkor is, ha sokak számár diktatórikusnak tűnik, ahogy számos állam reagált a válságra.

Elmentem egyik korábbi kollégámmal ebédelni. C. évek óta a munkájának élt, keményen nyomta a túlórákat, amit pénzben meg is becsültek, de mindig csak másodhegedűs maradt. Éppen az év elején ismerkedett össze egy fiúval, innentől fogva pontban ötkor kilibbent munkahelyéről. Hamarosan át is költözött hozzá, most pedig feladja szingli élete utolsó bástyáját, a saját bérelt lakást. Éppen munkahelyet vált, rögtön két jó ajánlata is van. Vajon hogyan emlékszik majd vissza 5 vagy 10 éve múlva a duplahuszas évre?

Nekem személy szerint pont egybeesett a korona-válság személyes, rég óta dédelgetett álmaim megvalósulásával. Szeretek dolgozni és nagyon jól tudom, milyen destruktív lehet a szabadság struktúra és felelősség nélkül, de valójában már a koronavírus megjelenése előtt arra készültem, hogy egy-két hónapra kilépek a napi munkavégzés világából. Paradox módon a korona-válság elősegítette terveim megvalósulást, akkor is, ha számos területen önmérsékletre kényszerített. Eddig ennek a válságos évnek a személyes szaldója azonban mégiscsak pozitív.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.