A dolgok állása

Furcsa fordulatot vett kirúgásom története. Az eset már csak azért sincs teljesen lezárva, mivel perre mentem. Fura módon azonban éppen egykori főnököm dobta be kirúgásom után pár héttel a törülközőt. Többségi cégrészesedét eladja, senkitől nem búcsúzott el, a házba állítólag többé be nem teszi a lábát. Neki volt pénze, hatalma. Vágyta a dicsőséget. Mégis úgy esett, hogy én, bizonyos értelemben egy niemand az ő szemében, virtuális babérkoszorúval fejemen távoztam a barokk palotából.

Alakja tragikomikus. Robert Menasse szerint az osztrák közélet alapvetően tragikomikus. Ebben a jól kipárnázott jóléti demokráciában más a dolgok éle. Nem fáj, vág, szúr annyira az élet számos történése, mint odahaza. Egykori főnököm tragédiáját nagyravágyása, nárcizmus okozta. Talán még el lehet úgy navigálni egy hajót, hogy a legénység a kapitányt nem kedveli, de legalább féli és tudja, hogy képes elkormányozni a hajót a viharos vizeken. De ha már nincsen tisztelt a kapitány iránt, navigálni se tud és elmarta maga mellől az összes szövetségest, akkor előbb utóbb le kell köszönnie. Komikus volt mindenesetre, ahogy megpróbálta hazugságokkal előreverekedni magát a saját igazságához. Azt hallottam róla, hogy fiatal korában kilincseket suvickolt, hogy keressen egy kis extra pénzt. Felkapaszkodott a társadalmi ranglétrán, megmutatta, mire képes egy országúti késes fia (Országút Bécs egyik kerülete). Túl nagy falat volt neki azonban egy teljes vállalat átvétele, szerényebb módon is megvalósíthatta volna fiatalkori álmát.

Más: ez a blog remek “belső” napló. Az énblog előnye, hogy naplót írsz saját életedről, később mindig izgalmas visszaidézni a múltat szövegek segítségével. A kirabiyakán írtam 2010 június 30-án:

“Helyszín-, de nem témaváltás: Rás konyhájában Thomassal azt fejtegettük, hogy a facebook megjelenésével elválhat az ocsú és a búza. A facebookos, szöveges bejegyzések akár csökkenthetik az én-blogok jelentőségét. Minek írjon az ember mindenkinek, ha írhat csak azoknak, akiket tényleg ismer.

Bár az én-blogok között is akad érdekes, kiemelkedő teljesítmény, jellegüket tekintve különböznek a tematikus blogoktól. Igazából az, hogy levittem a kutyámat sétálni, elmentünk B-vel a plázába, sikerültek a vizsgáim – felejthető témák. Legalábbis akkor, ha nem ismerjük a szerzőt. Az énblogok közül talán csak egy-kettő emelkedik ki, azok, melyek fel tudnak mutatni valami különlegeset (pl. hogy telik egy egykori heroin függő élete). Esetleg a nagyon jó stílusérzékkel megáldott bloggerket még élvezettel olvashatjuk. De ez – egy képzavarral élve – törpe minoritás.

Szóval még mindig ott tartok, hogy minek szaporítsam az írott szót, ha már úgyis olyan szapora.”

De az alapproblémám, hogy míg a korábbi kultúrkoron csak-csak akadtak szép számmal látogatóim, olvasóim, itt alig. Szóval vagy marad a “belső” napló vagy visszatérhetek valamelyik korábbi blogomhoz.

2 thoughts on “A dolgok állása

  1. Mindenekelőtt köszönöm, hogy felidéztél egy “történelmi” bloggertalálkozót. (Már nem tudom, miért, de a WordPressen a “naposbuda” nick rejti Rást.) A Facebook, a tmblr, a twitter stb. eléggé betett a blogolásnak. Illetve: tisztult a mezőny. Azok közül, akik 12 évvel ezelőtt, amikor elindítottam a blogomat, fontosak voltak számomra, akiket naponta olvastam, jószerivel csak te maradtál meg bloggerként. A legtöbben abbahagyták, és van, aki – mint Thomas – az örök blogmezőkre távozott. Úgy tűnik, főleg olyanok maradtak a blogolás mellett, akik vagy tényleg egy kiválasztott – kiválasztódott – körnek írnak, vagy akik tematikus blogot írnak. A téma lehet az “én” is, persze, de túl a Facebook “mit főztem ma?” “kit utálok?” efemer tematikáján és stílusán. Bloggerként “látom” azt, akinek írok, a Facebookon csak belekiabálom a világba a pillanatnyi gondolatomat. A blog számomra személyesebb, de időnként előfordul, hogy egy-egy “világmegváltó” blogbejegyzésemet a FB-on is közzéteszem.

    Panaszkodsz, hogy kevés az olvasója ennek a blognak. Szüneteiddel és blogváltásaiddal “sikerült” leráznod az olvasóidat. Ezért nem hiszem, hogy hasznos lenne visszatérni az elhagyott/szünetelő régiekhez.

    Like

    1. Persze, tudom, hogy leráztam az olvasókat ill. sokan egyszerűen elpártoltak a blog írástól és olvasástól is. Ettől sajnos még ott lebeg az az érzés, hogy majdnem “csak” magamnak írok.

      Like

Leave a Reply to naposbuda Cancel reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.