Könyvajánló: A kitömött barbár

“Kiürült a táj.

A kolerabiztosok minden munkavégzést megtiltottak: nem lehetett kihajtani az állatokat, nem lehetett betakarítani a termést, és árút adni-venni is csak akkor volt szabad, ha az adásvétel résztvevőit a megszabott időben kordon választja el. Az egyik letette az árút, azt klórmészben megfürdették, érte ment a másik, letette a pénzt vagy a cserébe szánt dolgot, az is klórmeszet kapott, s csak azután lehetett elvinni. (…) Az ember nélküli táj félelmetes volt és hatalmas: csak a katonai alakulatok, a halottaskocsik és az orvosok fekete szekerei mozogtak benne.”

Péterfy Gergely regényét, a “Kitömött barbár”-t még tavaly karácsonyra kaptam bátyámtól, a könyv gerincén piros pont jelezte, hogy ez fontos, lehetőség szerint még ebben az életben kiolvasandó könyv.

Bár minden bizonnyal vannak olyan irodalmi alkotások, melyek kortól, nemtől, származásától, valamint az éppen aktuális élethelyzettől függetlenül megérintik az olvasót, azonban a könyvek zömével mégiscsak úgy van, mint a párkapcsolattal: létezik egyfajta kémia, megfelelő idő és számos egyéb körülmény, mely végül egy boldog kapcsolatot eredményez.

A “Kitömött barbár” nálam eleve jó esélyekkel indult és ennek oka elsősorban nem a regényben nagyszerűen bemutatott, az 1830-as években Magyarországon is tomboló kolerajárvány kísérteties aktualitásában keresendő. Annál inkább a regény egyik főhősében, Angelo Soliman személyében, akinek életútjáról már egy kiállításkatalógus alapján viszonylag sokat tudtam. Angelo életének számos részeltét homály fedi, ezt rajzolja Péterfy újra a regény egyik cselekményszálában. A másik cselekményszálban Kaczinczy Ferenc életútja elevenedik meg, a bécsi évek, a Martinovics-féle összeesküvés eseményei, a kufsteini rabság, a szabadulás utáni nyomasztó évek Kelet-Magyarországon.

A regény nézőpontja is izgalmas, ugyanis az elbeszélő nagyrészt Kazinczy felsége, Török Sophie. Ennek kapcsán érdekes kérdés, hogy Péterfynek mennyire sikerül férfiként autentikusan megjelenítenie a női nézőpontot. Ennek megítélésére azonban nem vállalkozom, szimplán azért, mivel nem vagyok nő és arról sem vagyok teljesen meggyőződve, hogy a női írók alapvetően másképp írnának, mint a férfi szerzők (pedig egyetemen jártam feminista nyelvészet szemináriumra).

A regényben Szolimán és Kazinczy egyaránt idegen, annak ellenére, hogy Szolimán társadalmi státusza alapján egyáltalán nem tekinthető szegény számkivetettnek. Az idegenség számomra fontos filozófiai és irodalmi téma, ugyanis meg vagyok arról győződve, hogy az idegenség érzése alapvetően emberi érzés, mellyel életünk során többször szembesülünk.

“Én az idegenséget – bár gyerekkorom óta tanultam – , még akkor sem tudtam megszokni, és szilárd volt bennem az elhatározás, hogy magam mögött hagyom, s idegenből bennszülött, otthontalanból hazaérkező, barbárból városlakó leszek, s úgy maradhatok magyar, hogy otthonosabb lesz számomra Bécs, amely minden jel szerint a befogadásomra készült, mint saját hazám, ahol idegenkedve fogadták egyéniségemet és terveimet”

A mondat második rész egy az egyben az én élettörténetem összefoglalása, ezen túl pedig jellegzetes, általános érvényű “magyar sors”. A “Kitömött barbár” mindenesetre számomra az élettelen magyar irodalom óráknak és az anyanyelvi versenyeknek köszönhetően szoborrá nemesedett Kazinczyt újra életre keltette.

One thought on “Könyvajánló: A kitömött barbár

  1. Én is olvastam A kitömött barbárt; érdekes volt, engem különösen a Kazinczy-szál ragadott meg, de értem azt is, hogy téged elsősorban az idegenség téma volt fontos. A bejegyzésedből engem viszont egy abszolút mellékes megjegyzés bűvölt el: “feminista nyelvészet”. Hogy mik vannak! 😀

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.