Az ajzás virágai

Újraközölt bejegyzés a kirabiyakáról: Az ajzás virágai 2008. december 12. 13:00, Kategóriák: Partyvilág Címkék: kábítószerkultúrtörténet

Akkor hát íme, itt az ígért vérforraló bejegyzés. Mai témánk „az ajzás virágai”, azaz a kábítószerek. E bejegyzés nélkül a partyzók világát bemutató bejegyzéssorozatom csonk maradna, mi több érthetetlen lenne. Tapasztalatom szerint erre a témára mindenki ugrik, özönvízszerűen jönnek az érvek pro és kontra, többek között annak köszönhetően is, hogy a médiumok szívesen tálalják vacsoránk mellé a botrányos híreket a dílerek és drogosok világával kapcsolatban.

A kérdés valós társadalmi súlyáról és hatásáról nehéz objektívan nyilatkozni, ugyanis jellemző módon a két véglet hangjai kapják a legnagyobb nyilvánosságot: az egyik oldal a legalizálásért kardoskodik, míg a másik a legszigorúbb büntetéseket szabná ki a fogyasztókra és terjesztőkre egyaránt. E csatazaj igen káros, ugyanis háttérbe szorítja a pragmatikus megoldások lehetőségét és hamis információkkal árasztja el az embereket. Sajnos magukat műveltnek tartó emberek is bátran használják a „drog” gyűjtőfogalmat, úgy, mintha az alkoholt, a kávét és a cigarettát egyetlen gyűjtőfogalom alatt lehetne emlegetni (ilyen műszó lehetne az általam hirtelen felindulásból alkotott „alkaci”-szerek kifejezés). A drogok veszélyességének és a drogprobléma túlhangsúlyozása mellett viszont elsikkad egy sokkal súlyosabb és hatásait tekintve károsabb kérdés, az alkoholizmus.

Fontos szem előtt tartani, hogy a kábítószer egy gyűjtőfogalom, beletartozik az alkohol, a nikotin és a drogok gyűjtőnév alatt emlegetett szerek összessége és persze a legális drogok, a gyógyszerek is. A drog köznapi értelmű fogalma csupán azt jelenti, hogy bizonyos államok bizonyos kábítószerek fogyasztását, kereskedelmét tiltják, és büntetőjogi eszközökkel üldözik. Az egyszerűség kedvéért én ebben az írásban a kábítószer/drog kifejezést e köznapi értelemben fogom használni.

Egy kis nyelvelés

Az angol drug furcsa módon egyszerre két dolgot jelent: kábítószert és orvosságot. A németben gyakran használják a stilisztikailag magasabb helyi értékű Rauschgift kifejezést, mely szó szerinti fordításban „kábító mérget” jelent.

Igen tanulságos, hogy honnan ered a marihuána kifejezés. Az Egyesült Államokban a 19. század végén egészen a 1910-es évekig fájdalomcsillapítóként hozzá lehetett jutni a gyógyszertárakban a kenderhez. Az elterjedt megnevezése a szernek hemp azaz kender volt. Azonban miután megindult a kannabisz-származékok elleni hadjárat az USA-ban, az illetékesek jónak látták, hogy nyelvileg is alátámasszák harcukat – rájátszva ezzel az amerikai lakosság spanyolajkúaktól való idegenkedésére. A spanyolos hangzású „Marijuana” így kiszorította a kender/kannabisz kifejezéseket – így már nem csak a kenderfüsttől volt kellemetlen szájízűk a fogyasztóknak. Mellesleg a kendert a spanyolban cáñamo-nak hívják. 

Csizma az asztalon

Joggal kérdezhetik meg tőlem drága Olvasóim, hogy egy valamennyire konzervatív ember miért nem mond „definitív” és háromszoros nemet a drogra. Hogy kerülhet ez a csizma arra az asztalra, melyen sok hagyományos érték foglal helyet? (aki egyszerű választ akar: úgy, hogy Platen nem is konzervatív, csak a szája jár, mert úgy válogatja össze magának az „értékeket”, mint a jó családanya a hétvégi sütiket a cukrászdából. Van benne minden, a fő, hogy ne legyen se túl édes, se túl íztelen).

Ennek oka, hogy nem vagyok hajlandó közhelyekben gondolkozni (valószínűleg ez az oka annak is, hogy nem vagyok különösebben alkalmas „mozgalmi munkára”). Testvérnépünkhöz, a finnekhez hasonlóan azt vallom: megvan a helye a mámornak és kábulatnak, ha az nem megy a munka rovására, nem rombolja emberi kapcsolatainak. Mint a felvilágosodás kölke, pedig azt, hogy mindent nagyon kritikusan felül kell vizsgálni és nem szabad előre gyártott ideákban hinni, mert azok gyakran (mindig) szériahibásak.

Amióta ember az ember …

… agyát mindig is „birizgálta”. A ma kábítószer besorolás alatt álló anyagok egy részét régebb óta használja az ember, mint az etanol-alapú bódító nedűket. Léteznek olyan radikális elméletek is, miszerint az egész emberi kultúra és a művészetek kialakulása, a tudat megjelenése a kábítószer-fogyasztásnak köszönhető, vagy legalábbis fontos hatásuk volt fejlődésükben.

Az, hogy hol mely szerek terjedtek el, alapvetően történelmi-kulturális kérdés: az iszlám országokban az alkohol helyett sok helyen hagyományosan kábítószereket fogyasztanak (mint pl. Jemenben a kathot), míg Európában és az Egyesült Államokban inkább az alkoholt preferálták. Az etanol-bódulatban évszázadokig butuló európaiak (vö. Goethe: Az egyetlen nép mely a sörtől bölcsebb lett, a sumér volt) számára persze az elragadtatás (extázis) nem volt idegen, azonban ezt nem kábítószerekkel, hanem kiadós önsanyargatással és koplalással érték el (persze ne felejtsük el, hogy ez is egyfajta kábítószerezés, hiszen az emberi szervezet bizonyos hatásokra „drogokat” termel az agyban). Az európai kultúrkörtől eltérően, több dél-amerikai magas kultúra és az ún. természeti népek folyamatosan használták/használják a kábítószereket vallási ünnepek alkalmával. Tulajdonképpen az Ószövetség teremtéstörténete is értelmezhető úgy, hogy Isten Ádámot és Évát egy pszichedelikus hatású gyümölcs elfogyasztásától tiltja el, majd iszonyatos haragra gerjed, amikor drága teremtményei megvilágosodnak.

Mindenesetre a bibliai történet is jól jelezi, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör mennyire elutasította a drogok használatát. Talán itt keresendő annak a gyakran hangoztatott elméletnek a gyökere, miszerint a nem természetes úton elért lelkiállapot önmagában hamis. Leginkább olyanok hangoztatják ezt, akik maguk soha nem kerültek kapcsoltba e szerekkel, és azt gondolják, hogy az embernek létezik egy természetes alapállapota, mely a befolyásolt tudattal szemben felsőbbrendű, tiszta és igaz. Valójában azonban az embernek már nagyon régóta nincsen semmilyen természetes állapota, hiszen mesterséges világban él, ember alkotta ideák és előítéletek hálójában.

Növekvő fogyasztás

A kábítószer használat a XX. század második felétől nőtt meg robbanásszerűen, a rendelkezésre álló szerek száma ezzel párhuzamosan szintén hatványozódott. Persze már a XIX. században is előszeretettel használtak kábítószereket Európában, így például a hasist és az ópiumot (ennek kapcsán két fontos mű: Charles Baudelaire: Mesterséges mennyországok, Thomas de Quincey: Egy angol ópiumevő vallomásai – mindkettőt nagy élvezettel olvastam fiatalkoromban), de a fogyasztók száma ekkor még aránylag kisebb volt. A modern droghasználat különben jellemező módon eltér a természeti népek fogyasztási szokásaitól: míg manapság elsősorban rekreációs, teljesítmény fokozó célzattal tömik két pofára az ajzószereket, addig a törzsi kultúrában meghatározott személyek, meghatározott ünnepek idején fogyasztottak drogokat tudatuk kitágítása és egy feltételezett másik világgal történő kapcsoltba lépés céljából.

Nézzünk egy-két eklatáns példát arra, mi okozta a XX. századi fordulatot:

Hadsereg: a „győzelemért mindent” jelszava alatt a második világháborúban gyakorlatilag mindegyik hadban álló fél előszeretettel dobta fel a katonák harci morálját egy kis amfetaminnal, mai nevén  speeddel. A kábítószerekkel való kísérletezést aztán az amerikai hadsereg folytatta, önkéntesek megtapasztalhatták milyen egy igazi LSD-trip. Akik a hadi cselekmények megszűnte után is vágytak a szerekre (és ez gyakran előfordult) győztesekként is vesztesek maradtak

Elfuserált drogpolitika: Szintén az Egyesült Államokból származik annak szép példája, hogy elhibázott drogpolitikával hogyan lehet katasztrofális helyzetbe hozni egy egész nemzedéket. A marihuána-fogyasztás növekedése idején ugyanis azt sulykolták a fiatalokba, hogy a fű súlyos egészségkárosodást okoz és egyetlen szál után is függővé válik tőle az ember. A fiatalok azt tapasztalták, hogy ez nem így van, így amikor a tényleg rövid időn belül súlyos függőséget okozó heroin kezdett elterjedni, már hiába kiáltottak farkast, a hernyót mindenki nyuszinak nézte. 

Ragadós példa: Főleg az extasy elterjedésben játszhatott nagy szerepet a kilencvenes évek fiatalsága számára a szülői minta. Ugyanis szüleink generációjára nagyon is jellemző volt, hogy egy kis fájdalomra, egy kis szomorúságra, egy kis alvászavar enyhítésére bedobtak egy színes pirulát. Azokban a családokban ahol ez a szülői magatartás megszokott volt – tehát ahol a gyerekek gyakran láthatták a „bedobom” mozdulatot – könnyedén, félelem nélkül ismételték a szülői mintát. 

Kulturális hatások: a 68-as nemzedék látványosan szakított az előző  generáció szokásaival és hagyományaival. Bár 68 és a beat-generáció számára fontos a kollektivizmus is, ezzel párhuzamosan az egyéni útkeresés, saját jellemük felfedezése is előtérbe kerül. A lélek mélységeinek feltérképezését kellő önerő befektetése helyett (ilyen lehetett volna a fáradtságos és időigényes jóga) rövidített (mondjam azt postai) úton valósították meg, mégpedig LSD-vel.

Droglépcső és kisodródás

Meglehetősen bonyolult kérdés, hogy ki miért kezd el kábítószerezni, s hogy aztán miért folytatja újabb és újabb szerek kipróbálásával. Sok emberben él az a kép, hogy csak lelki sérültek, akaratgyengék, defektes emberek nyúlnak a kábítószerhez. Valójában azonban elképesztő méreteket öltött a kábítószer-fogyasztás világszerte és messze nem csak az említett kör tartozik a használók közé. Magyarországon például hétvégenként mintegy 350 000 ember fogyaszt kábítószert, míg a kábítószerfüggők száma 12-14 ezer körül mozog.

Létezik egy elmélet, miszerint a fogyasztók a gyengébb kábítószerektől az erősebbek irányába haladnak – ezt hívják droglépcsőknek, és erre hivatkozva egyesek kívánatosnak tartják mindenféle kábítószer-fogyasztás szigorú büntetését. Ezzel az elmélettel szemben nekem van egy sajátom (legalábbis gyakran tapasztaltam ezt): az egyre erősebb és veszélyesebb szerek kipróbálása helyett ugyanis a fogyasztók zöme gyakran kisodródik a kábítószerek világából. Ugyanis a kezdeti kísérletezgetések után nagyon sokan egyre kevesebbet fogyasztanak egyre kevesebb fajtából. Az első nagy partyk és drogozások öröme után ugyanis eltűnik a varázs, és azok, akiket megfelelően felvilágosítottak bizonyos szerek veszélyeiről, nem fognak új, valóban rizikós szereket kipróbálni (ilyen az LSD és a heroin.  Előző maradandó pszichés károsodásokhoz vezethet, utóbbi igen addiktív). Tehát ha valamiféle értelmes drogpolitikát akarunk, akkor fontos, hogy ne hazudjunk az embereknek – persze politikusaink annyira hozzászoktak a fél- és negyedigazságokhoz, hogy bajosan jutna eszükbe, igazat mondani. Persze amikor azt mondom, hogy ne hazudjunk, akkor arra is gondolok, hogy nem szabad a szerek ártalmasságát eltitkolni. Ilyen szempontból veszélyes például a marihuánát könnyű drognak nevezi. Angliában például kiderült, hogy a fű hatásaink veszélyeit rosszul mérték fel, ugyanis a gyakori fogyasztás sokaknál súlyos pszichés betegséghez (leginkább pánikbetegséghez) vezetett. Szerintem, ahogyan létezik kulturált borfogyasztás, létezik kulturált kábítószer fogyasztás is.

És mi lesz ezután?

Az európai kultúrkörben nem példa nélküli, hogy megjelentek bizonyos fogyasztási cikkek, melyet az egyes államok eleinte betiltottak. Pontosan így történt ez a kávéval, a dohánnyal és a burgonyával is. A kábítószerek jövőbeli megítélése szempontjából leginkább a kávé és a dohány szolgálhat analógiaként. A XVI. és XVII. században ugyanis mindkét élvezeti cikk fogyasztását igyekeztek korlátozni: sok országban elképesztően súlyos büntetéseket helyeztek kilátásba (IV. Murad török császár halálbüntetéssel büntette a dohányzókat), ill. igyekeztek bebizonyítani, hogy ezek a szerek mérgezőek. III. Gusztáv svéd király például két halálra ítélt, egypetéjű ikren kísérletezett, egyiknek megparancsolva, hogy rengeteg kávét fogyasszon, míg a másiknak, hogy ugyanezt tegye teával. A kísérletet végül is mindkét fiú túlélte – a sors iróniája, hogy a teaivó 83 éves korában halt meg, előbb mint kávévedelésre ítélt ikertestvére.

Feltehetően több okból is, de szép lassan egyre enyhébben büntetik majd Európában a kábítószer fogyasztást. Ennek egyik oka, hogy a fogyasztók számának növekedésével e szerek általános társadalmi elfogadottsága is nőni fog. A szert kipróbálók és alkalmilag használók ugyanis leendő választópolgárok, politikusok, rendőrök és bírák. Németország és Anglia példája jól mutatja, hogy a fogyasztók büntetéséről már lemondott az állam. Hollandia – bár éppen most módosítja drogpolitikáját – a gyakorlatban is kipróbálta már, hogy racionális hozzáállással dekriminalizálni lehet a kábítószereket. Az már más kérdés, hogy a hollandok arra számítottak, hogy az európai országok követik példájukat – ehelyett kénytelenek elviselni, hogy az európai és amerikai fiatalok náluk eresztik ki a gőzt.

Végezetül

Tisztában vagyok vele, hogy ez a meglehetősen hosszú bejegyzés is még csak csonk. Az már nem is fért bele, hogy miképp kapcsolódik a party-kultúrárhoz a kábítószer.

Aki e témában el szeretne mélyülni annak egy kis ajánló:

A témában magyarul mai napi etalonnak számítanak Bayer István könyvei (A Kábítószer, Gondolat 1989, A drogok történelme Aranyhal 2000). Egészen friss kiadvány a Nagy drogkönyv (Beck Judit szerkesztésében a Glória kiadótól).

Az interneten a legátfogóbb ilyen oldal a Daath, a Magyar Pszichedelikus Közösség honlapja.

2 thoughts on “Az ajzás virágai

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.