Advent – első ablak (12)

Egyszer már írtam egy adventi bejegyzéssorozatot, akkor Bécsről (az én Bécsemről) szólt. Most újra belekezdek egybe. Már pesti lakásomban is volt az íróasztalommal szemben egy nagy parafa tábla, amire feltűztem mindenféle képet, idézetet, emléktárgyat. Ahogy beköltöztünk második bécsi lakásunkba, újra feltettem a táblát és újra elkezdtem teletűzdelni életem lenyomataival. A mostani adventi bejegyzéssorozatomba mindig veszek egy képet vagy tárgyat, lefényképezem, és leírom, miért van a falon.

A Lukács fürdő. Életem egy szakaszában én is lukácsista voltam. Miután leszoktam a dohányzásról 2009-ben úgy gondoltam, ideje lenne egy sportot keresni magam, amit majd rendszeresen űzhetek. Rás elcsalt a Lukács fürdőbe és én éppen ebben a medencében kezdtem el úszni. Majd két évtizednyi dohányzásban megfáradt tüdőm nem bírt túl sok hosszot, miközben a hetven-nyolcvan körüli Edit nénink és Krausznék derekasan leúsztak jó pár száz métert. Rás csupán annyit mondott: “Kicsit erőltetni kell”.

Az erőltetésnek akarás lett a vége és ezután hetente minimum kétszer elmentem a Lukácsba, úsztam legalább fél órát a női medencében (nyáron a 19-20 fokos férfiban is), izzadtam a gőzben, pletyóztam Edittel az élménymedencében. Megírtam a wikire a fürdő történetét. A Lukács azon kevés dolgok egyike, ami hiányzik életemből. Amikor az autogén tréninget tanultam és egy biztonságos helyre kellett gondolnom, a Lukács medencéjének jobb oldali sávját idéztem fel és a végében álló platánt. E platán lett számomra az élet fája. És ha Pesten járok, biztos, hogy elmegyek legalább egyszer a Lukácsba.

L13